2016-09-13

Mária napi áfonyatorta

Múlt héten azon gondolkoztam, mivel kedveskedjek majd a névnapos köszöntőknek. Aztán jártomban-keltemben az egyik üzletben narancslekvár kínálgatta magát. Hmm, gondoltam, ez jó lesz kiindulásnak, s elképzeltem az édesen savanykás ízt kakaós piskótával és áfonyával. Szombaton körbejártam a piacot, s még tudtam venni finom bogyókat Másnap délután hozzáláttam a sütéshez, de amikor a lekváros üveget felnyitottam, sajnálattal tapasztaltam, hogy a benne rejlő finomság igazából keserű. Újratervezés :-)

Hozzávalók a kakaós piskótához:
6 tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
csipet só
1-2 evőkanál kakaó, attól függ, mennyire szereted kakaósan a tésztát

A tészta töltelékéhez "sárgalekvár" - mert hát végül találtam otthon horvátországi fügés narancslekvárt, egy kis házi sárgabarack lekvárt, és egy kis egzotikus lekvárt ananásszal, maragujával, és még nem is tudom mivel. A fügés narancs és az egzotikus kis üvegben volt, mindet beleöntöttem egy tálba, s még adtam hozzá kb. 4 evőkanálnyit a barackból is, jól összekevertem. A lényeg, hogy kicsit savanykás legyen de közben édes is.

Hozzávalók a krémhez:
0,5 liter tej
  2 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
  12,5 dkg margarin (vagy vaj)
  12,5 dkg porcukor
 1 cs vaníliás cukor

Díszítés:

kb. 15-20 dkg áfonya
1 csomag áttetsző tortazselé a hozzá való 2-3 evőkanálnyi cukorral és 2-3 dl vízzel

Először a krémhez készítettem el a pudingot. A tejben felfőztem a pudingot, míg hűlt addig kikevertem a margarint a porcukorral és vaníliás cukorral, majd mikor a puding már olyan hőmérsékletű volt, hogy tudtam, nem olvasztja el a margarint, összekevertem vele.

Aztán készítettem a tésztát, ami a jól bevált piskótatészta. Tudod, még mindig az amennyi tojás, annyi evőkanál cukor és annyi evőkanál liszt receptet követem.

A tojás fehérjéből csipet sóval kemény habot vertem, majd a sárgákat kikevertem habosra a cukorral, majd a liszttel és kakaóval simára kevertem, s végül óvatosan összeforgatjuk a kemény habbá vert fehérjével. Kerek tortaformába öntöttem,amit előtte kikentem margarinnal, és liszttel szórtam be, majd előmelegített sütőben 150 fokon készre sütöttem.

A kakaót én most pluszban tettem bele, nem a lisztet helyettesítettem vele, így tömörebb lett a tészta, de legalább könnyebb volt kettévágni mikor készen lett. Mikor kettévágtam, az alsó lapot megkentem az összekevert lekvár felével, s hagytam állni picit,hagy szívja magába a tészta a lekvárból a nedvességet. Mikor végeztem a többi dolgommal, betakartam a tészta másik felével, arra rákentem a maradék lekvárt, a lekvárra pedig ráhalmoztam kis kupacokban a krémet, s úgy kentem el, mert így a lekváron nem csúszkált összevissza a krém.


A krémet megszórtam az áfonyával, 

majd a tortazselét elkészítettem, s nem túl forrón - hogy ne olvassza meg a krémet - locsolgattam a gyümölcsökre.

Aki evett belőle, azt mondta, hogy nagyon finom, s ma még kért volna belőle, de úgy néz ki el is fogyott az egész.
Jó étvágyat!

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése