2016-09-12

Kábeltévé, internet.... hűségidő letelte utáni szerződés hosszabbítás



Na, hát hogy jártam az otthoni kábeltévé és internet előfizetéssel. Múlt hónapban jön a számla, s bár a számokkal dolgozom, nem jegyzek meg mindent, de olyan gyanús volt, hogy ez nem annyi, mint amennyi szokott lenni. Megkerestem az előző havit, s valóban, emelkedett az összeg. Kicsit furcsának tartottam, mert úgy emlékeztem, hogy tavasszal újabb 2 évre hosszabbítottam, s még mondta is a hölgy a telefonban, hogy milyen jó csomagom van, s ennyiért már nem kapnék. Örültem is, hogy még 2 évig ezen a kedvező áron filmezek, netezek, de hát nem is. Írtam is egy levelet a szolgáltatónak, hogy ezt én nem értem. Legutóbb mikor írtam nekik, válaszoltak hamar, hogy bocsánat, véletlenül túlszámláztak valamit, következő hónapban kevesebb lesz a számla végösszege. Úgy is volt. Most is ebben reménykedtem, de hiába. Felhívtak, s elmondták, hogy hát a megállapodás  a következő 2 évre nem az egész csomagra szólt, hanem csak az HBO kivételével az addigiakra, s most HBO árat emeltek, tehát ez van.

Hmm, kicsit morcos lettem, mert olyan kedves volt a nő anno a telefonban, hogy igazából nem is figyeltem pontosan mit mond, csak hogy ....úgy mint eddig... és hogy ..... még 2 év .... és hogy még ha ezt meg azt csinálom, netezhetek az otthoni netről bárhol, és telefonálhatok is, és blabla. Ehhez képest hidegzuhany. Egyből arra gondoltam, hogy szolgáltatót váltok, s kértem küldje meg, hogy mennyi az annyi. Mondta volna, de kértem inkább írásban. S hogy mennyi az annyi?

tv alapcsomag listaára 7102 Ft (a kedvezményes ár 3690 Ft, a kedvezmény mértéke 3412 Ft/hó), net listaára 10584 Ft (a kedvezményes ár 1590 Ft, a kedvezmény mértéke 8994 Ft/hó), a telefon csomag listaára 3000 Ft (a kedvezményes ár 500 Ft, a kedvezmény mértéke 2500 Ft/hó). A fentiek értelmében havonta 14906 Ft kedvezményt biztosítunk Önnek.


Tehát ha most lemondom a tavasszal 2 évre meghosszabbított szolgáltatást, akkor havonta 14.906.- forint kedvezményt kell visszafizetni.


Mit tehet ilyenkor az ember? Leginkább semmit, mert most én voltam a buta, mert munkaidőben mikor csak félig tudok figyelni, miért nem mondom azt, hogy nem, most nem érek rá, majd beszéljünk mikor érdemben tudok választani, kérdezni, gondolkozni, mert eszembe sem jutott, hogy nem az egész mindenségről beszélünk amire előfizettem, csak az alapcsomagról, ugye? Persze, van mikor a szolgáltató a huncut, s olyankor segítségünkre lehet a fogyasztóvédelmi törvény, de ez nem az az eset volt. Szerintem. Csak bosszant. A kutyafáját.

Tanulj más bosszúságából, s legalább te figyelj oda jobban.

Ez után a kis bemelegítés után holnap egy olyan vásárlásomról írok, ahol szerintem félrevezető volt a felhívás egy promócióban, s azt gondoltam, hogy a

Válasszon kis 3 különböző terméket a 20% kedvezményért és az exkluzív kiegészítőkért

felhívást követően a 3 termék kiválasztása után felugró

Gratulálunk, hozzájutott a 20% árengedményhez és az exkluzív kiegészítőkhöz

azt jelenti, hogy mivel kiválasztottam a 3 terméket, enyém a 20 % kedvezmény (ami így is volt) + a kiegészítők (a nagy francot). Aztán vártam a csomagot, de kiegészítő sehol. De erről bővebben holnap, mert ez az eset már viszont a fogyasztóvédelmi törvény alapján úgy gondolom kimeríti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fogalmát. 

Ha érdekel, tarts velem, ismerkedjünk meg együtt ezzel a törvénnyel, indítsunk el egy folyamatot, amiben állásfoglalást kérek az illetékes szervtől, hátha kiderül, hogy igazam van, s tudok ezzel segíteni, ha hasonló szituációba kerülsz.

További szép napot!

Bodor Marcsi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése