2019-12-26

Grimm - Holle anyó

Tél van, Karácsony, de még nyoma sincs a hónak. Bár itt lenne Holle anyó, aki megrázná párnáját, s hó lepné el a tájat, s szép fehér lenne minden. Hallottál már Holle anyóról? Hallgasd meg a róla szóló mesét.

Az alábbi linkről is elindíthatod a mesét:

2019-12-25

A legkisebb cinke

Karácsonykor szinte mindenki süt, főz, készülődik, vendégeket vár vagy vendégségbe megy, s a finomságoktól rogyadozó asztalok mellett lakmározunk napokon keresztül. De nincs ezzel mindenki így. Az állatok télen nem mindig találnak annyi élelmet, hogy tele legyen kis pocakjuk. Így van ez a mai mese főhősével, a picinke cinkével, Picinkével is.

Fogadjátok szeretettel a róla szóló mesét:

S már tudjátok, ha nem indul a mese, kattintsatok az alábbi linkre

2019-12-24

Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán

Megérkezett a Jézuska, az otthonokban ünneplőbe öltözött karácsonyfák várják, hogy körbeüljék kicsik, nagyok, és kibontogassák végre az ajándékaikat. 

A mai mesével - mely a karácsonyfák csúcsain ékeskedő csillagocskák történetét mondja el - kívánok mindenkinek békés, áldott ünnepeket!

Az alábbi linkről is elindíthatod a mesét:

2019-12-23

A kis hótündér

Holnap kopogtat a Jézuska, és sehol egy kis hó. Olyan jó lenne, ha egy kis hótündér hozna egy kis havat reggelre és szép fehér Karácsonyunk lenne! 

Míg várjuk a hóesést, mesélek egy hótündérről.

Ha nem indulna el a mese, akkor kattintsatok az alábbi linkre:

2019-12-22

Grimm testvérek - A suszter manói

Ahogyan azt tegnap ígértem, ma a suszter manóiról mesélek. Fogadjátok Őket sok szeretettel:

Ide kattintva is meg tudjátok hallgatni a mai mesét:

2019-12-21

A Hóember Karácsonya

Igaz a hóesés még várat magára, de míg várjuk hogy megérkezzék, addig hallgassatok meg egy mesét a Hóember Karácsonyáról.

Ide kattintva is meg tudjátok hallgatni a mai mesét:

2019-12-20

Benedek Elek - A szürke

Ismét egy állatos mesével szeretnék kedveskedni Nektek. Mégpedig egy olyannal ami a szürke lóról szól, egy nagyon okos szürke lóról.

Fogadjátok sok szeretettel

 A mesét az alábbi linkről is el tudjátok indulni, ha automatikusan nem indulna a kisfilm:

2019-12-19

Benedek Elek - Az aranymozsár

Ma a cicák, kutya, egér, répa után végre egy okos lányról hallhattok egy mesét. 

Fogadjátok sok szeretettel!

Ha nem indul el automatikusan a mese, ide kattintva kezdhetitek is hallgatni

2019-12-18

Benedek Elek - Az óriás répa

A répa nagyon finom és egészséges, nem véletlen a nyuszik kedvence, és mai mesénk egyik főszereplője.

Fogadjátok szeretettel ezt a mesét az óriás répáról

Amennyiben nem indulna automatikusan, próbálkozzatok az alábbi linkre kattintva

2019-12-17

Benedek Elek - A kutya, a macska meg az egér

A tegnapi és egyben első cicás mese után ma is egy állatos mese döntöttem, s ahogy a kép is sejtetni engedi, a cicus mellett a kutya és az egér is részese lesznek történetünknek.

Fogadjátok szeretettel!

Amennyiben nem indulna automatikusan, próbálkozzatok az alábbi linkre kattintva

2019-12-16

Benedek Elek - A macska

Nagyon szeretem a meséket, és már egy ideje tervezgettem a meseolvasást a kicsiknek, nagyoknak, mindenkinek, akik hozzám hasonlóan éreznek a mesék iránt. Nagy örömmel tölt el, hogy végre itt az első mese, Benedek Elek - A macska című meséje.

Fogadjátok sok szeretettel!

2019-10-28

2020. hosszú hétvégéi, munkaszüneti napjai

Igaz 2020-ban nem lesz 6 napos pihenő mint idén, de azért lesz pár 3 és 4 napos, amikre már most lehet tervezni a kirándulásokat, nyaralásokat, a fürdőzős, strandolós kiruccanásokat

Munkaszüneti napok 2020-ban: 

január 1.szerdaÚjév első napja
március 15.vasárnap1848-as Forradalom ünnepe
április 10.péntekNagypéntek
április 13.hétfőHúsvét hétfő
május 1.péntekMunka ünnep
június 1.hétfőPünkösd hétfő
augusztus 20.csütörtökSzent István ünnepe
augusztus 21.péntekSzent István ünnepe pihenőnap
október 23.péntek1956-os Forradalom ünnepe
november 1.vasárnapMindenszentek napja
december 24.csütörtökKarácsony pihenőnap
december 25.péntekKarácsony
december 26.szombatKarácsony másnapja

Nézzük meg azt is, mikor lesznek munkanap áthelyezések, azaz mikor dolgozunk szombaton. 

Szerencsére ebből is kevesebb lesz, szám szerint csak kettő, mégpedig ezeken a napokon:

Augusztus 21. péntek pihenőnap lesz, de ezért augusztus 29-én szombaton kell megdolgozunk.

December 24. jövőre is pihenőnap lesz, amit december 12-én szombaton dolgozunk le.

És akkor nézzük, hogy összességében hogyan is alakulnak majd azok az említett hosszú hétvégék:

3 napos hosszú hétvége 2020
2020. május 1. – péntek – Munka ünnepe (az egyik legszebb ünnep :-) )
2020. május 2. – szombat
2020. május 3. – vasárnap ( ne feledd, anyák napja!!)

2020. május 30. – szombat
2020. május 31. – vasárnap (gyermeknap)
2020. június 1. – hétfő – Pünkösd

2020. október 23. – péntek – Nemzeti ünnep
2020. október 24. – szombat
2020. október 25. – vasárnap

4 napos hosszú hétvége 2020
2020. április 10. – péntek – Nagypéntek
2020. április 11. – szombat
2020. április 12. – vasárnap – Húsvét
2020. április 13. – hétfő – Húsvét hétfő

2020. augusztus 20. – csütörtök – Nemzeti ünnep
2020. augusztus 21. – péntek – pihenőnap
2020. augusztus 22. – szombat
2020. augusztus 23. – vasárnap

2020. december 24. – csütörtök – Szenteste, pihenőnap
2020. december 25. – péntek – Karácsony
2020. december 26. – szombat – Karácsony
2020. december 27. – vasárnap

Remélem hasznosnak találtad írásomat!

Bodor Marcsi

2019-10-17

Nyugdíjasok pályázhatnak kedvezményes üdülésre november 29-ig

Előzetesen annyit, hogy ha valakinek esetleg kérdése lenne, jövő héten amint engedi a rendszer hogy végre belépjek a felületre, megcsinálom édesanyám pályázatát, és elméletileg lesz információm mindenről (is)

Megnyílt a pályázati felület a nyugdíjasok számára az Erzsébet-program 2020-ban felhasználható, kedvezményes üdülésre. Pályázatot benyújtani kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet. A jelentkezés feltétele a regisztrációt követően a szükséges adatok megadása a személyes profilban, valamint a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű formanyomtatvány kitöltése és csatolása a profilhoz. A kiírás és a részletes pályázati feltételek ITT olvashatóak.
Pályázatot benyújtani legkésőbb 2019. november 29-ig, vagy a létszámkeret kimerüléséig lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Nyugdíjasok számára
2020-ban felhasználható üdülésre
                                                                                                                                     
A pályázat célja:A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, a 2019. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 130.000 forintot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.

Az elnyert támogatás belföldi szálláshely-szolgáltatás igénybe vételére használható fel 2020. december 31-ig.

Általános pályázati feltételek:
  • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik 2016-ot követően már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre ismételten belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
  • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek mindenben megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
  • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető, 2019. szeptemberétől hatályos, új formanyomtatványon nyújthat be. Az új nyilatkozat kitöltése mindenki számára kötelező! A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben a pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül.
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a pályázói profilba feltöltött név és a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez dokumentumon szereplő név nem egyezik meg PONTOSAN egymással, az a pályázat feldolgozása során hibának minősül.
  • A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy nyújthatja be jelentkezését.
  • Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
  • A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
  • A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
  • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót[1] kap.
  • A pályázó várhatóan 2020. január 20-át követően kap tájékoztatást az Alapítványtól, e-mailben, pályázatának feldolgozási eredményéről.
  • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében. 
  • Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók legkésőbb 2020. december 31-ig használhatják fel.
  • Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2019. november 29. napjáig állnak fenn.
  • Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2020. december 31-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti.

A pályázat benyújtható: 2019. november 29. napjáig
www.erzsebetprogram.hu
 honlapon történt regisztrációt követően.

 Tájékoztatás
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra használhat fel. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány fenntartja a jogot, hogy jelen kiírás feltételeit egyoldalúan módosítsa.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

[1] A pályázatazonosító egy 11 jegyű szám, amely a pályázat benyújtásáról szóló automatikus tájékoztató levélben, valamint a pályázói profiloldalon is olvasható. Kérjük, hogy a benyújtott pályázattal kapcsolatos ügyintézése során minden esetben erre a számra hivatkozzon.
Remélem segítettem!
Bodor Marcsi

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok pályázhatnak kedvezményes üdülésre november 15-ig

Megnyílt a pályázati felület azon családok számára, akik fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. Az elnyerhető, kedvezményes üdülés az Erzsébet-program keretében, 2020-ban használható fel. Pályázatot benyújtani kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet. A jelentkezés feltétele a regisztrációt követően a szükséges adatok megadása a személyes profilban, valamint a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű formanyomtatvány kitöltése és csatolása a profilhoz. A kiírás és a részletes pályázati feltételek ITT olvashatóak.
Pályázatot benyújtani legkésőbb 2019. november 15-ig, vagy a létszámkeret kimerüléséig lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára
2020-ban felhasználható üdülésre
                                                                                                                                 
A pályázat célja:A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött magánszemély, akinek családjában legalább egy fő magasabb összegű családi pótlékra jogosult, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött gyermeket nevelnek, valamint a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2019. január 1-jén érvényes minimálbér összegét[1]. A pályázat keretében támogatásban részesíthető továbbá a pályázatot benyújtó személy házas- vagy élettársa, valamint legfeljebb még egy, a családban nevelt, családi pótlékra, vagy magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermek[2]

Az elnyert támogatás belföldi szálláshely-szolgáltatás igénybe vételére használható fel 2020. december 31-ig.

A benyújtott pályázatban megjelölt személyek módosítására később nincs lehetőség!

Általános pályázati feltételek:
  • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik 2016-ot követően már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre ismételten belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
  • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek mindenben megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
    • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető, 2019. szeptemberétől hatályos, új formanyomtatványon nyújthat be. Az új nyilatkozat kitöltése mindenki számára kötelező! A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben a pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül.
    • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a pályázói profilba feltöltött név és a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez dokumentumon szereplő név nem egyezik meg PONTOSAN egymással, az a pályázat feldolgozása során hibának minősül.
    • A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
    • Egy pályázat keretében legfeljebb 4 fő szerepelhet együttesen: a pályázat benyújtására jogosult személy, a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa, továbbá egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött, magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermek és egy, a pályázat benyújtásának napján családi pótlékra/magasabb összegű családi pótlékra jogosult eltartott gyermek nyújthatja be jelentkezését.
    • Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
    • A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
    • A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
    • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót[3] kap.
    • A pályázó várhatóan 2020. január 20-át követően kap tájékoztatást az Alapítványtól, e-mailben, pályázatának feldolgozási eredményéről.
    • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében. 
    • Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók legkésőbb 2020. december 31-ig használhatják fel.
    • Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2019. november 15. napjáig állnak fenn.
    • ·         Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2020. december 31-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti.

A pályázat benyújtható: 2019. november 15. napjáig
www.erzsebetprogram.hu
 honlapon történt regisztrációt követően.

TájékoztatásA Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra használhat fel. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.

 A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány fenntartja a jogot, hogy jelen kiírás feltételeit egyoldalúan módosítsa.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

[1] 2019.01.01-től 149 000,- forint, amely összegnél nem lehet magasabb az egy főre számított nettó jövedelem. Nettó jövedelem: nettó munkabér, nyugdíj, rendszeres családtámogatási és szociális juttatások, stb. összege osztva az adott háztartásban élő, eltartott személyek számával.
[2] Figyelem! A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény értelmében családi pótlékra a tankötelezettség megszűnését követően a szülő a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekre (személyre) tekintettel annak a tanévnek az utolsó napjáig jogosult, amelyben a gyermek (személy) a huszadik − a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési igényű tanuló esetében huszonharmadik − életévét betölti.
[3] A pályázatazonosító egy 11 jegyű szám, amely a pályázat benyújtásáról szóló automatikus tájékoztató levélben, valamint a pályázói profiloldalon is olvasható. Kérjük, hogy a benyújtott pályázattal kapcsolatos ügyintézése során minden esetben erre a számra hivatkozzon.

Remélem segítettem!
Bodor Marcsi

Fogyatékossággal élők pályázhatnak kedvezményes üdülésre november 29-ig

Megnyílt a pályázati felület a fogyatékossággal élők számára az Erzsébet-program 2020-ban felhasználható, kedvezményes üdülésre.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Fogyatékossággal élők számára
2020-ban felhasználható üdülésre
                                                                                                                                     
A pályázat célja:A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a rendszeres havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 155.000 forintot.

Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő személy rögzítésére.

Az elnyert támogatás belföldi szálláshely-szolgáltatás igénybe vételére használható fel 2020. december 31-ig.

Általános pályázati feltételek:
  • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik 2016-ot követően már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre ismételten belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
  • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek mindenben megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
  • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető, 2019. szeptemberétől hatályos, új formanyomtatványon nyújthat be. Az új nyilatkozat kitöltése mindenki számára kötelező! A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben a pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül.
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a pályázói profilba feltöltött név és a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez dokumentumon szereplő név nem egyezik meg PONTOSAN egymással, az a pályázat feldolgozása során hibának minősül.
  • A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • Egy pályázat keretében kizárólag egy nagykorú fogyatékossággal élő személy, illetve legfeljebb egy, vele együtt utazó nagykorú kísérő személy nyújthatja be jelentkezését.
  • Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
  • A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
  • A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
  • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót[1] kap.
  • A pályázó várhatóan 2020. január 20-át követően kap tájékoztatást az Alapítványtól, e-mailben, pályázatának feldolgozási eredményéről.
  • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében. 
  • Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók legkésőbb 2020. december 31-ig használhatják fel.
  • Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2019. november 29. napjáig állnak fenn.
  • Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2020. december 31-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti.

A pályázat benyújtható: 2019. november 29. napjáig
www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.