2016-07-17

Pokémon GO őrület - ha ezt tudom pár hete, hogy ilyen sikere lesz, Nintendo részvényeket veszek

Ha jártodban, keltedben azt látod, hogy emberek az utcán sétálva, a buszon ülve, kerékpározás esetleg vezetés közben a telefonjaikat a szokásoshoz képest még jobban bújják, akkor nagy valószínűséggel a Pokémon GO kerítette hatalmába őket. 

Már tavaly szeptemberben lehetett olvasni arról, hogy várhatóan 2016-ban dobja piacra a Pokémon Company a legújabb játékát a Nintendo és a Google-ből kivált Niantic közreműködésével, ami e hónap elején meg is történt. Múlt héten az Egyesült Államokban már elérhető volt a játék, itthon még csak tegnap óta, de a rafkósabbak torrent oldalakról a kinti megjelenést követő 2. napon már le tudták tölteni androidos készülékükre, s azóta is vezeti a letöltési listákat.

A játék ingyenes, s mégis, július 12-én már arról olvashattunk, hogy 50 %-ot emelkedett a Nintendo árfolyama, július 16-én pedig már arról szóltak a hírek, hogy közel megduplázódott a cég értéke, nyolc nap alatt 90 százalékkal nőtt. Ez úgy lehetséges, hogy az alkalmazásban vannak olyan opciók, amikor vásárolni lehet bizonyos tartalmakat, de egyik sem olyan, ami ingyenesen ne lenne elérhető a játékban, de így az előrébb jutás könnyebben megy, mintha az utcákon vadászod le a Pokémonokat., pedig ha már elkezded játszani, akkor ne légy rest, s indulj útnak, lehetőleg gyalog, vagy legalábbis útközben ne nyomkodd a telefont, nehogy baleset történjen.


 Nagy előnye annak, ha útra kelsz, a geocachinghoz hasonlítható szerintem, mert út közben sok érdekes információ birtokába juthatsz. A geocaching is az Egyesült Államokból indult, de ez inkább szabadidős tevékenység, vagy ahogy még jellemzik, természetbarát hobbi. Itt gps koordináták alapján keresel "kincsesládákat", s eközben számos olyan helyet fedezel fel, ahova lehet nem is jutnál el, mert nem is tudsz róla, hogy van. Pokémonvadászat közben is sok érdekes dolgok fedezhetsz fel a PokéStop helyeken, mert ezek mindig nevezetes helyeken találhatók, megismerhetsz például tereket, szobrokat.

Hátránya a játéknak, az amit láttam is, hogy gyerekek bringákon tekernek mint az őrültek egy kézzel fogva a kormányt, mert a másikban a telefon, s azt lesik, hogy merre menjenek, hogy minél hamarabb levadásszanak egy figurát ( bár ez előny is, mert legalább nem a számítógép előtt ülnek, hanem kimozdulnak, sőt sportolnak), s nem néznek se jobbra, se balra, csak gurulnak, vagy vannak akik vezetés közben nyomkodják a telefont, s a sikeres zsákmányszerzés érdekében, akár egy záróvonalon átvágva, a sebességhatár alatti tempóval közlekedve keresgélnek, akadályozva egyben veszélyeztetve a közlekedést.

Összességében vegyes érzelmekkel viseltetek a játék iránt, de reménykedem, hogy kevesebb veszélyt hordoz magában, mint amennyit adni tud az ismeretek bővítésével.

Jó szórakozást hozzá!

Marcsika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése