2023-10-11

Gyere velem egy hosszú hétvége Hévízre

Egy szuper hétvégi programmal várlak benneteket Hévízen 


a „ Tündérrózsa tábor „ -ban



2023. október 27-28-29.

Hévízen kellemes, nyugodt környezetben, a főutca zajától kissé távol, csodálatos kilátással a környező dombokra helyezkedik el a szállásunk 2 ágyas szobákkal, melyek pótágyazhatóak, valamint egy apartmanrész 2 szobával, mindkettő 2-4 fő részére elhelyezésére alkalmas.
Hévíz nevezetességei, a Kék templom, a Borhegy pár perces sétával elérhető, a termálfürdő 1,3 km távolságra van.
Ezen a hétvégén lesz minden. Sétálunk, fürdőzünk, szaunázunk, evezünk, eszünk, iszunk, beszélgetünk, sokat kacagunk, éjszaka jó nagyot alszunk, és ne feledjük, egy kis kultúrát is becsempésztem a programok közé, hogy test, lélek és az elme is feltöltődve térhessen majd haza.
Október 27. péntek
12:00
Aki tud, megérkezik a szállásra, hogy legkésőbb délben együtt indulhassunk. Aki a munkája vagy egyéb elfoglaltsága miatt később tud csatlakozni, vele külön egyeztetünk.
Első programunk: Felkeressük a Zalaszántó melletti erdő közepén található Béke sztúpát, Európa egyik legnagyobb sztúpáját, melyet maga a Dalai Láma szentelt fel. A Sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi.
A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe.
Felfedezzük a sztúpát és a meditációs központot. Magunkba szívjuk a nyugalmat, a békét, feltöltődünk, és így indulunk a Kehida Gyógy- és élményfürdőbe.
15:30 megérkezünk a fürdőbe, ahol mindenki kedve szerint választ programot.
Lehet fürdőzni, csúszdázni (én biztos kipróbálom 😊) vagy szaunázni (ezt is várom már nagyon 😊)
Szaunaprogramok:
16:00 Sós felöntés
18:00 Mézes szeánsz
Csak szólok:
A gyógyfürdők öregedést lassító hatásának alapjai
• a vízben végzett izommunkának és a felhajtóerőnek köszönhetően csökken az erek falára jutó terhelés, javul a keringés és a szervek oxigénellátása
• az izmok ellazulnak
• az izületek mozgása és mozgathatósága javul, mivel a vízben nem viselik a test súlyát
• gondolataink megnyugszanak, kitisztulnak a víz áramlását és játékát figyelve
• javul a veséken és a májon keresztül történő méregtelenítés
• anyagcsere fokozódik
• aktiválódik a nyirokrendszer, ezáltal a salakanyagok gyorsabban távoznak
• a mozgás és a víz nyújtotta élvezetnek köszönhetően boldogsághormonok (endorfinok) szabadulnak fel, amelyek elégedettséggel töltenek el minket
19:30 vacsora. Mindenki együtt, jókat beszélgetünk és nevetgélünk, míg úgy nem döntünk, hogy ideje aludni menni
Október 28. szombat
Reggeli – ezt még pontosítjuk a túravezető által megadott indulási időhöz igazodva. Minél hamarabb jelentkezel, annál hamarabb tudok túrát foglalni.
Ha még nem eveztél: Ez nem oda-vissza túra, ezért reggeli után kiteszünk mindenkit a parkolóban, és elvisszük az autókat az érkezési ponthoz, ahonnan a sofőröket visszahozzák, s utána indul az evezés, ami legalább 3 órahosszás.
Tavaly az evezéskor remek volt az időjárás, idén sem tűnik rossznak, 12 fokot ígérnek. Mi nem vittünk váltóruhát, sima sportcipőben, nadrágban, dzsekiben, egy hátizsákban nasival és vízzel indultunk neki (na jó, volt nálunk kis házipálinka, és idén is így lesz😊 ). Ne feledd, ajánlják a réteges öltözködést, a vízálló ruházatot, fenék alá párnát (ez nagyon fontos!) És ki tudja, lehet reggel még a sapka is jól jön.
Az eligazítással és a visszaúttal együtt ez 5-6 óra is lehet, ezért hozz az útra magaddal gyümölcsöt, nasit, és elegendő vizet, bár ezzel óvatosan, mert nem állunk meg minden virágnál, és indulás előtt az utolsó pisi elengedhetetlen 😊
16:00 Evezés után irány a Tófürdő, vagy ha korábban végzünk, és az időjárás kegyes lesz hozzánk, a patakban is mártózhatunk.
19:30 Az esti vacsora különlegesnek ígérkezik. A pincesoron kemencében sült ételeket tálalnak majd fel nekünk, ami azt gondolom igazán jól fog esni a fárasztó nap után. Vacsora közben / után lehet kóstolgatni a gazdák borait, ki tudja, lehet még táncra is perdülünk tőlük 😊 Mindenki együtt, és ahogy pénteken is, biztos jókat beszélgetünk, mesélünk, és nevetgélünk, míg el nem álmosodunk, és aludni nem térünk.
Október 29. vasárnap
Reggeli, és legkésőbb 10-ig elhagyjuk a szállást
Irány Keszthely és a Festetics kastély, ahol igény szerint megnézzük a kiállításokat (főúri enteriőr kiállítást, hintókiállítást, vadászati kiállítást, történelmi modellvasút kiállítást, főúri utazások és úti kalandok kiállítást ) valamint a pálmaházat és besétáljuk a parkot.
Foglalás és előlegfizetés október 17-ig.
Utazás: Egyénileg (ha nincs autód, és vonattal vagy busszal érkeznél, egyeztessünk, és megoldjuk, hogy az egyik autóban legyen helyed a hétvégén)
További információ:
Bodor Mária
bodor.maria@gmail.com
06305519779
facebook: Kalandozások Marcsival
Ui: Aki szeretne már csütörtök este csatlakozni, kérem jelezze a jelentkezéskor!

2020-04-21

A kismalac és a farkasok (forró vizet a kopaszra)


Ma egy igazi klasszikus mesével kedveskedek, ami egy okos kismalacról és a buta farkasról szól, és arról, hogy jár túl a malacka a farkas eszén.

Ha van olyan mese, amit szívesen hallgatnátok, írjátok meg,és igyekszem teljesíteni :-)





S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:


Marcsi 🌸

2020-04-13

Húsvéti mese


Húsvét hétfőjén mindenkinek ezzel a húsvéti mesével kívánok kellemes ünnepeket!


S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:


Marcsi

Húsvéti mese - Húsvéti tojás



A második húsvéti mese egy szegény kislányról szól, akinek a nyuszi és a madarak segítenek, hogy húsvétkor náluk is legyen elegendő tojás otthon.


S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:


Marcsi

Húsvéti mese - Az erdő ajándéka







Húsvét ünnep idején húsvéti mesékkel kedveskedek Nektek. Az első mesében az erdő segít a nyusziknak a tojásfestésben.


S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:


Marcsi

2020-04-05

77 magyar népmese - Mátyás király meg az igazmondó juhász


Mátyás királyról,az igazságosról, számos mese szól. Ma róla és az igazmondó juhászáról hallhattok egy tanulságos történetet :)


S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:

2020-04-03

Riadorma Apartman Cserkeszőlő - Tájékoztató a foglalásokról a rendkívüli helyzetre való tekintettel

Ezzel az üzenettel a Riadorma Apartman vendégeinek szeretnék tájékoztatást nyújtani a foglalásokkal kapcsolatban.



Ha nem indulna a videó, kattintsatok az alábbi linkre:


Bodor Marcsi

Benedek Elek - Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Mondhatnám, tartsatok ma gyümölcsnapot, de azt is, hogy hallgassatok meg egy mesebeli történetet ami a szóló szőlőről, a mosolygó almáról és a csengő barackról szól, s a királykisasszonyról, aki ezeket a gyümölcsöket szerette volna megkóstolni.


S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:

2020-04-02

Benedek Elek - A só


Sziasztok!

Nagyon rég meséltem már, de ha minden igaz, ismét minden nap találkozhatunk. Kezdjük is gyorsan a mai mesét, ami nem másról szól, mint a sóról :-)



S tudjátok, ha nem indulna a mese, kattintsatok az alábbi linkre:

2020-03-27

Kijárási korlátozás idejére hasznosak lehetnek az alábbi nyilatkozatok, igazolások

Kedves Olvasóim,

2020. március 28 -tól 2020. április 11-ig kijárási korlátozás lép életbe. A kormányrendelet, melyet itt is olvashattok:



nem tartalmaz iránymutatást arra vonatkozóan, hogy tudjuk igazolni az eltérő lakcímen élő szülők ellátást, eltérő lakcímen velünk közös háztartásban élők jogos ottartózkodását, vagy a  munkába járást. Innen letölthettek ezekhez nyilatkozat és igazolás mintát, melyek egyelőre kútfőből születtek, de hasznosak lehetnek.


Szülő nyilatkozata gyermekének

Nyilatkozat eltérő lakcím esetén

Munkáltatói igazolás


Remélem segítettem!

Bodor Marcsi