2016-07-03

Párkány - Parasztétterem

Miután bejártuk az Esztergomi bazilikát és elfoglaltuk hangulatos Parasztszállásunkat Párkányban, pihentünk egy keveset, majd átsétáltunk az étterembe, ahova előre asztalt foglaltam, s amit már izgatottan vártam, hogy milyen lesz. Hogy s miért ez a felhajtás, egy étterem miatt? Mindjárt megtudod.

Ez nem egy szokványos étterem. Ez egy középkori parasztétterem, ahol korhű berendezés, teríték, viselet fogad, s a középkor nagyétkű vendégeire méretezik az étkeket.

Mikor belépsz az ajtón, igen mókás jattgyűjtő dobozzal találod magad szemben.


 Beljebb a csontváztól

a ketrecbe zárt boszorkányon át

a szögekkel kivert trónig mindent megtalálsz,

s egy táblácska csalogat, hogy egyél valamit.

A külső részen egy család épp megkapta a rendelést. Itt már sejtettük, hogy éhen nem maradunk.

 A "pincérnő" miután megkérdezte, hogy zabálni gyüttünk-e, javasolta, hogy benn üljünk le, mert hamarosan egy kis műsor lesz, s úgy jobban látjuk azt. Az asztal túloldalán egy házaspár fogyasztotta jóízűen a tálakról a finom falatokat. Azt gondoltam, hogy akkor kapták meg a tálakat, de mint kiderült, lassan befejezni készültek a falatozást. Ekkor még ennyi volt a feleség előtt.

 Ideje volt rendelni. Egy kis sör egy csinos begrében, hogy jobban menjen a választás. Közben megkérdezgettem a szomszédokat mit is esznek. A férj pácolt, rántott disznónyelvet evett, s igazán kedves volt, mert nem mondott nemet, mikor megkérdeztem, megkóstolhatom-e. Igen ízletes volt. Mi végül oldalast és vörösboros aszalt szilvás csirkét rendeltünk. Az étlapon nem volt knédli, de nagy szerencsémre kérhettem ezzel az oldalast.

Míg vártuk a finomságokat elkezdődött a műsor is. Tűznyelő és tűzfújó kezdte a műsort, amit


 a hastáncosok produkciója követett.
 Mire véget ért a fellépés, megérkeztek a finomságos étkek.

Az oldalas és
a  vörösboros aszalt szilvás csirke.
 Mondanom sem kell, hogy másnap reggel is még ezt ettük, olyan bőséges volt. Borravalóval együtt 35 eurot fizettünk a 2 bögre sörért, egy üdítőért és a két tálért. Nekünk megérte. 

Azért arra készülj fel, hogy ha csomagoltatni szeretnél, akkor erre számíthatsz:
Hát mire valók a kezeid banya? S megkapod a dobozt a szatyorral.

Ha útban vagy, akkor az eredj, tágulj, lódulj, vagy hasonló szavakkal illethetnek.

Ezeken meg ne sértődj! Nevess rajta, s vedd fel a stílust :-) Erre már a kapuban egy tábla hívja figyelmed.

Javaslom, hogy már előre nézd át az étlapot. Én már tudom, legközelebb mit fogok enni :-)


Asztalfoglalás   

siposz@azet.sk

http://parasztetterem.com/ 

Jó étvágyat, jó szórakozást!

Marcsika 

2 megjegyzés:

  1. Hmmm meg is éheztem, pedig nemrég vacsoráztam! Gratulálok a blogodhoz Marcsi!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm Csomi!

    VálaszTörlés