2016-07-07

Abádszalók

A múlt hétvégén legurultunk Abádszalókra látogatóba. Nagyon szép ám a gáton végigmenni, erdők  s mezők növény és állatvilágát szemlélve. De ne feledd, ehhez gátjárási engedélyt kell beszerezni, különben megbüntetnek.
Mikor megérkeztünk, üdvözöltük vendéglátónkat, majd amint tudtunk, már mentünk is a partra, hogy körbenézzünk. Évekkel ezelőtt még ez a látvány fogadott volna:

 


Most ez:





Ennek is megvan a maga előnye, mert nincs tömeg a parton, nem kell órákig sorban állni a gyrososnál vagy a palacsintásnál. A tavalyi évhez képest is kevesebb étkezési lehetőség van, le is bontottak házakat, de nem fogsz így sem éhen halni, ha van elég pénzed. Azt gondolom, kissé borsos árakon dolgoznak az üzemelő vendéglátó egységek a strand területén, de hát a jelentősen lecsökkent forgalom ellenére is meg kell lennie a bevételnek, ami fedezi a bérleti díjakat, béreket, s még marad is a zsebben valami.

Úgy hallottam, valamikor Abádszalók a kis Siófoknak számított, a szállásokat már év elején lefoglalták, a gátnak nem csak a part felőli oldala, de a másik is tele volt strandolókkal, esténként hajnalig tartó bulik voltak,ahol igen szigorúak voltak a biztonsági őrök, s nem mehetett be bárki. Azt is rebezsgetik, hogy az önkormányzat tervezi újjáépíteni a partot. Addig is lehet nappal egy jót strandolni, élvezni a különböző vízisportokat.

Meglepő módon igen sokat kipróbálhatsz közülük.

Banánozhatsz,


kipróbálhatod a supot, 

vízibiciklivel kimehetsz a tóra,

 de van még például wakesurf. jet-ski, vízibob...

Arra emlékszem, hogy 1 óra vízibicikli 1.800.- Ezzel szerettünk volna menni, de épp foglaltak voltak, aztán meg valahogy elszaladt az idő, mert például kipróbáltam az aqua zumbát.


Még soha nem voltam zumbán, de azt hiszem jövő héten elmegyek, s szárazföldön is megvizsgálom ezt a sportot. A vízben nagyon szuper volt, azzal a pöti szépséghibával, hogy a talpamat nagyon szúrták a kavicsok, kövek. 

Mikor kipancsoltuk s napoztuk magunkat, ott véget is ért számunkra a nap a parton, mert hamburger sütögetésbe fogtunk, így az esti szórakozási lehetőségről nem tudok írni, de a tavalyi emlékekből kiindulva, hamarabb sötétedik, mint esteledik.

S akkor még pár információ a belépőről, parkolásról, s egyebekről:

Ingyenes a strandbelépő a 10 év alatti vendégeink részére!

Az alkalmi strandlátogatók 08:00-tól 18:00 óráig belépőjegy ellenében használhatják a Tisza-tó strandját.

BELÉPŐJEGY ÁRAK  ALKALMI STRANDLÁTOGATÓKNAK 2016
Felnőtt: 700 Ft
Diák, nyugdíjas: 400 Ft
Csoportos kedvezményes 15 főtől: 400 Ft
10 év alatt és 70 év fölött: Ingyenes

A strand SZÉP kártya és Green Pass elfogadóhely.

Kerékpáros barát strand:
kedvezményes strandbelépővel, térítés ellenében őrzött, továbbá ingyenes kerékpártárolóval várjuk a kerékpárral érkezőket.

A strand területére 18:00 óra után a belépés ingyenes - fürdőzés csak saját felelősségre!

A strandon átvezető gátszakaszt megnyitottuk az átutazó kerékpáros turisták előtt. Az érkezők mindkét oldalon lévő beléptető kapunál fél óra ingyenes tartózkodásra jogosító látogatói kártyát kapnak. A fél órán túli tartózkodás esetén távozáskor a 2016 -ban érvényes belépőjegy árakat kell megfizetni.

A szabadtéri strandra gépkocsival, motorkerékpárral érkező vendégeink a bejárat melletti fizetős és őrzött parkolóban állíthatják le járműveiket.

Parkolási díjak, fix összeg, akár egész napra (óráktól függetlenül):
Autóbusz: 2000 Ft/nap
Mikrobusz: 1000 Ft/nap
Személygépkocsi: 500 Ft/nap
Motorkerékpár: 300 Ft/nap

* Az idegenforgalmi adó mértéke 18 és 70 év között 450 Ft/fő/éj.

Jó pihenést!

Marcsika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése