Az első
petrčane-i éjszaka után kirándulni indultunk a
Piratban elfogyasztott finomságos reggeli után. Nehezen ment a cihelődés, de úgy voltunk, hogy ha már eddig elmentünk, akkor csak nézzünk szét egy kicsit valamerre, ne csak feküdjünk. Irány a Vir sziget. Ahogy azt a nevéből is tudjuk, a szigeteknek nincs kapcsolata szárazfölddel, körbe víz veszi körül, és hol így, hol úgy tudsz eljutni a célállomásra. Virre egy hídon keresztül vezet az út, de igazából én már a híd előtt ámulatba estem, mert jobbra olyan fantasztikus látvány tárult elém, amilyet még soha nem láttam. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy tényleg elmegyek egyszer a Galápagos-szigetekre. Na jó, mutatok egy fotót előre.
Érted már? Egyszerűen mikor az út mellől megláttam ezt a tájat, úgy éreztem, hogy meg kell néznem közelebbről. S úgy is volt, miután körbejártuk a szigetet, s teletömtük a pocakot, előkerült egy kényelmes cipő a csomagtartóból, s amennyire engedte a lápos, vizes terület, addig mentem míg lehetett. Már megint előreszaladtam. Induljunk be a szigetre.
Ahogy beérsz a hídon, kényelmesen igazából leginkább csak egy irányba tudsz menni, előre, s mi tartottuk is ehhez magunkat, nem indultunk neki a szűk kis utcáknak, hanem leírtunk a part mentén egy nagy hurkot, így járva körbe a szigetet amennyire csak tudtuk. A bevezető út mellett éttermek, üzletek fogadnak, bentebb érve ugyanezek kicsiben, aztán megérkezel az első strandhoz ami kikötő is egyben.
Sziklák, kavicsok, s emberek fekszenek mindenhol. Van akinek szinte az úttestre ért a lába, mert úgy talált csak magának árnyékot egy fa alatt.
Az emberek a nagyobb sziklákról ugrálnak a vízbe,
a sekélyebb szakaszokon a gyerekek és a bizonytalan úszók is biztonságban érezhetik magukat, bár én soha nem értettem, hogy nem vágja szét a lábukat az a sok kő, kavics, ahogy mezítláb rohangálnak.
Miután körbenéztünk, folytattuk utunkat. Imádom ezeket a kövekkel végigrakott, fákkal körülvett, kabócák muzsikájától hangos szakaszokat. Ha a fák közé mész leengedni a fáradt gőzt, vigyázz, nézz a lábad elé, mert ahol azt gondolod, hogy a madár sem jár, egyszer csak ott teremhet egy nagy tehénlepény, aztán pillázhatsz, hogy szabadíts meg magad a szagtalannak semmiképp nem nevezhető cumótól blá
Szép ez a Föld nevű bolygó, ahol annyi gyönyörűséges tájat láthatsz, nem is oly messze egymástól. Nézd csak meg, egyik pillanatban még a kabócás fák között haladsz, aztán a kiszáradt fű, a vörös föld, a távolban a tenger egy kis darabkája, amit végül egy hegyvonulat zár. Gyönyörű.
Aztán megérkezel egy szépséges partszakaszhoz, ahol sünök,
kagylók lakják a köveket a sekélyebb vízben.
Itt aztán sokféle sportnak hódolhatsz. Séta, futás, kerékpározás, úszás, kajak, kenu. Mondjuk a kerékpározás az azért itt kíván egy kis erőnlétet, mert nem egy alföldi adottságokkal rendelkező országról beszélünk.
A sziklákon és sziklák között szépséges
és finom növények bújnak meg vagy épp burjánzanak.
A helyeket vagy itt nyaralókat nem igazán érdekli, hogy strandot keressenek, bárhol az út mellett megállnak, és már indulhat is a fürdőzés. Itt is, ahogy haladtunk a kopár úton,
egyszer csak már el is hagytunk két autónyi embert, akik már állították is fel a sziklák közé a napernyőt.
Ahogy haladtunk tovább, a semmi közepén mit láttunk? Egy autó keresztbe előttünk elmegy balról jobbra valahol a távolban. Ahogy haladunk, látjuk, hogy világítótorony jobbra, és hogy behajtani tilos. Nem hajtottunk be, becsszó, de a következő semmi közepei úton letértünk jobbra. Erre mehetett az a másik autó is. S ahogy mentünk a semmiben, először megláttunk egy, majd még egy, még egy, majd egész sok autót,
aztán megérkeztünk ide. Egy szuper, homokos szabad strand. Isteni hely. Ha nem szereted a sziklás, köves, kavicsos partot, és itt nyaralsz, akkor eddig mindenképp gyere el.
Mikor innen elindultunk, visszamentünk a főútra, aztán gondoltunk egyet, ahol láttunk parcellákat, kíváncsiságból lekanyarodtunk jobbra ismét, majd annak az útnak a végén el jobbra. Itt is meseszép, szinte fehér, kövekkel, fákkal, bokrokkal szegélyezett úton haladunk,
s a semmi útjának a végén egy kis kikötőbe érkeztünk.
Ha csendesebb helyre vágysz, az előzőhöz hasonlóan itt sincs túl sok ember, nyugodtan pihenhetsz, nem zajong erre senki. Voltak itt akik búvárkodtak, úsztak, napoztak, vagy egyszerűen csak pihengettek az ernyőjük alatt. Körbejártunk mindent, aztán indultunk tovább, s egy másik helyi stranddal zárult a sziget felfedezése, de ez már nem volt olyan érdekes, mint ezek a véletlenül talált, eldugott kis partok, öblök.
Még búcsúzóul meguzsonnáztunk a sziget egyik éttermében, aztán elhagyván a szigetet bevetettem magam a sirályok közé, s barangoltam egy jót ezen a gyönyörű terepen. Ezekkel a képekkel zárom a Vir szigeti beszámolómat, s azzal, hogy ha Vir sziget, akkor szerintem keresd meg ezeket az eldugott kis öblöket.
Tudod, az első, a világítótorony behajtani tilos útját követő úton le jobbra, s pár perc alatt meg is érkezel, vagy ha kicsit tovább vársz a lekanyarodással, és megtalálod a másikat.
Azt hiszem kell egy szerkezet, amivel jobb fotókat lehet csinálni,
bár nekem ezek is megdobogtatják a kis szívemet :-)
Jó utat!
Érezd nagyon jól magad!
Bodor Marcsi
