2016-10-07

Nílus vendéglő - Budapest - A vigasztalós jutalomvacsora

Szép jó estét!


Az utószezoni nyaralást követően igazán jó kis hetet tudhatok a hátam mögött így péntek estére. Szorgos kis hangya voltam az irodában, sikerült az egyik célomhoz olyan közel kerülni, mint amennyire még eddig sosem voltam, s végére ért a blogverseny aminek a tegnap esti díjátadóját sikerült pont lekésni :-D Már úton fel Pestre sejtettem, hogy így lesz, de azért szomorkodtam picit, főleg azt követően, hogy senkit nem találtam aki meg tudta volna mondani, hogy hanyadik helyezést értem el. Még jó, hogy már indulás után eszembe jutott, hogy a kollégám még tavaly mesélt egy étteremről, hogy milyen finomakat ettek ott, s az is szerencse, hogy a telefonomban még mindig benne volt a lefotózott névjegykártya amit akkor mutatott (ezért nincs soha hely a telefonomban), s fel is hívtam őket.

Utólag kiderült, hogy a tulajdonossal beszéltem, aki megadta a fia telefonszámát, hogy vele egyeztessek, hol találom meg az étlapot, aki végül asztalt is foglalt nekünk, s az elmulasztott díjátadó után már indultunk is.

Az étterem a Nílus vendéglő, ami valamikor a keletinél volt megtalálható, de mostanra elköltöztek az V. került Kecskeméti út 4. szám alá. Senkit ne tévesszen meg, de egyenlőre még az előd, az Alföldi Vendéglő feliratai láthatóak az utcán,

 de egy tábla segít, hogy tudd, jó helyen jársz.
 Az étlapról csak pár finomság kínálja magát a kirakat két oldalán angol és magyar nyelven.


 Ne bizonytalankodj, térj be bátran.

 Kollégám elmondása szerint a régi étteremben nem voltak magyar ételek, de gondolom így, hogy átköltöztek a belvárosba, jobban tették, hogy felvettek párat az étlapra, hiszen erre sok külföldi jár, akik magyar ételeket szeretnének megkóstolni, de lehetőség megmarad mindenkinek az egyiptomi konyhát is megkóstolni. Én ezért mentem, és előre szólok, hogy nagyon, de nagyon finom volt minden.

Báránylevessel kezdődött minden. Nagyon izgalmas volt, mert kaptam egy "üres levest" benne főtt husival, egy kis tálon pedig fokhagymával, citrommal, csípős paprikával és petrezselyemmel, mert itt aztán tényleg mindenki a saját kedve szerint ízesíti a levesét, s ennek a 4 hozzávalónak a segítségével igen sokféle ízhatást lehet elérni. A leves önmagában is finom volt. A pincér javasolta, hogy a petrezselymet nem feltétlenül kell a levesbe tenni, ha gondolom, miután befejezem a kanalazást, akkor rágjam el, mert az elveszi a fokhagyma illatát. De haladjunk sorban. Tehát miután megkóstoltam a levest és húst, először fokhagymát tettem bele de csak óvatosan, hisz nem tudtam milyen lesz. Egy csipet fokhagyma, s már teljesen más ízt kaptam. Aztán bele egy kis citromlé, ami szintén teljesen megváltoztatta az addigi ízt. Végül még egy kis fokhagymával és citromlével fejeztem be az ízesítést, s el is fogyott nagyon gyorsan  finom leveske, amit lekísértem egy kis petrezselyemmel.

  Főételnek vajon sült lazacot,
 és grilltálat rendeltünk.

Finom volt a lazac, de a grilltál, hát az valami fantasztikus, mennyei, isteni......volt, főleg a grillezett bárányborda. Tudd, hogy itt, a konyhában faszenes grill van, tehát itt ősztől tavaszig sem kell nélkülöznöd a nyár ízeit. A finoman füstös ízletes húsról először a ciprusi utolsó ebéd jutott eszembe, ott ettem ilyen finom barit, aztán pedig az, hogy uramatyám, ez valami hihetetlen, reggeltől estig tudnám enni. Még most is érzem az ízét a számban, de sajnos elfogyott, s kénytelen voltam lefojtani
 egy kis házi almás pitével a vacsorát, hogy feledjem a borda "eltűnése" miatti bánatom :-D
Ha erre jársz, s teheted, s szereted, akkor térj be egy kis bárányvacsorára. A főnök készítette a grilltálat, ezt onnan tudom, mert mikor kíváncsian leskelődtem be a konyhába, nagyon kedves volt, mert kijött, s tört magyarsággal biztosított arról, hogy olyat mint itt, nem eszek máshol, s hogy nagyon finom lesz. Igazat mondott :) Vacsora alatt is többször megkérdezte hogy ízlik az étel, s mikor eljöttünk, utánunk kiabált, hogy köszi, hellló :--)

Jelenleg még az weboldaluk http://nilusvendeglo.hu/kezdolap/ is átalakítás alatt áll, mint maga az étterem, sokkal több étel van az éttermi étlapon mint az internetesen. 

Az elérhetőségeknél a facebook link még az Alföldi Vendéglő oldalára visz, ahol még leginkább azt értékelik a látogatók, de gondolom előbb vagy utóbb majd átírják mindenhol a neveket.

Mi tegnap (csütörtök) 1/2 8-kor érkeztünk elég cudar időben. Ekkor még senki nem volt, de aztán lassacskán elkezdtek szivárogni az emberek. Azt mondták, hétvégén már érdemes asztalt foglalni. Fogadd meg a tanácsot, ha biztosra szeretnél menni. Megteheted írásban itt 
http://nilusvendeglo.hu/asztalfoglalas/ vagy telefonon a +36 30 86 66 623 telefonszámon.

Köszönjük a finom vacsorát, remélem mihamarabb megkóstolhatom a többi finomságot is!

Szép estét!

Bodor Marcsi

Ui: ma megtudtam, hogy a blogversenyen csak a legtöbb szavazatos első helyezetteket és a zsűri által legjobbnak ítélteket díjazták. Sajnos egyik sem én voltam. A többiek nem kerültek rangsorolásra. Köszönöm annak aki szavazott rám, és csak reménykedem, hogy a több mint ezer ember aki facebookon és imitt amott ismerősöm, jövőre mind szavaz rám, hátha sikerül majd bezsebelni egy első helyet, addig pedig szorgalmasan írogatok :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése