2016-10-31

Batyus harcsa

Egész bejöttek a halételekhez, így megmaradt a szombati piacozás, halvásárlás. Egy ismerősöm mesélte, hogy szoktak készíteni halat édesburgonyával, gondoltam megpróbálkozom vele.

A halfilét szokásos módon ketté vettem, a vékonyabb részéből szeleteket vágtam, ezek lettek a batyus harcsa hozzávalói.
 A piacon egy asszonykánál vásároltam édesburgonyát, ami közé véletlenül bekerült egy lila burgonya is, így kétféle batyu készült.
 A megtisztított burgonyákat félbevágtam, és egy-egy darab alufóliára tettem,
 meglocsoltam egy kis olivával, megfűszereztem, rátettem egy szelet befűszerezett halat, arra került egy-két kis rozmaringág,
 még egy kis olajjal meglocsoltam, majd becsomagoltam a halas krumplikat,
 és egy tepsibe tettem azokat. Betettem a sütőbe, s 130 fokon sütöttem 20-30 percig,
 majd kicsomagoltam a batyukat, s így tettem vissza a sütőbe egy kicsit, hogy piruljon a halacska.
 Sült zellerrel tálaltam.
Ugye ezt is egyszerű volt elkészíteni?

Jó étvágyat!

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése