2015-12-19

Pasteis de Belém


 Tavasszal mikor kirándultuk egy kicsit Lisszabonba Andikámmal, ahogy egyik nap az utcákat róttuk, megláttunk egy kis üzletet, ahol bár fogalmunk sem volt mit adnak, de mivel az utcán állt a sor vége, jó magyar szokáshoz híven, gondoltuk menjünk, álljunk be mi is, ha már annyi ember van ott, akkor csak valami jó dolog lehet. Mint kiderült, itt sütötték a Pasteis be Belémet, ami egy helyi igen kedvelt és nagyon finom sütemény. Már akkor tudtam, hogy egyszer megsütöm, és ma eljött a napja.

Bogarásztam az internetet, olvastam a recepteket, s végül találtam is párat, amiből gondoltam, majd csak összeáll egy, ami nekem visszaadja azt az ízélményt, amit anno éreztem.

A Jézuska már meglepett pár szuflé formával idő előtt, s bár mindig (legtöbbször :-D) a fa alá szoktam tenni az ajándékokat, s ott bontom ki, mivel ezt kimondottan ezért a sütiért szerettem volna, hát felavattam. Egy biztos. Ha kivajazott szuflé formában leveles tésztát kell elősütni, akkor inkább ne tedd. Nekem az első adag tészta ment a kukába, mert csak lecsúszott a forma aljába, s ott pöffögött J

Hozzávalók (8 szuflé formához):

1 lap leveles tészta
4 dl tej
4 tojássárgája
12 dkg cukor
3 dkg liszt (nekem szerintem több sikerült, úgy sem volt gond)
diónyi vaj
csipet só
tálaláshoz porcukor és őrölt fahéj



Szóval a leveles tésztát egyszerűen 8 felé vágtam, kibéleltem a formákat. 
Nem sütöttem elő (vagyis először próbáltam, aztán kuka lett a vége J Lehet muffin formában nem ezt történt volna. Nem tudom.) 





Elkészítettem a krémet. 3,5 dl tejet a cukorral, csipet sóval és a vajjal forráspontig felmelegítettem, majd a maradék tejet a liszttel csomómentesre kevertem, majd hozzáadtam a forró tejet, elkevertem és kissé lehűtöttem. Ezt követően  hozzáadtam a simára kevert tojássárgákat.








A krémet a tésztával kibélelt formákban szétosztottam.

180 fokon addig sütöttem a sütőben, míg szép piros lett. Grillrácsra nem tettem fel feketedni, így is nagyon finom volt.

Gondoltam, hogy még teszek a krémbe vaníliaaromát, de csak kimaradt. A következő sütésnél nem felejtem el.

Jó étvágyat!

Ha kérdésed van, kérdezz bátran.
Ha elkészítetted, írd meg hogy sikerült.

Jó főzőcskézést!

Marcsika



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése