2015-12-21

Generál koncert

2015. december 21.


Generál koncert Szolnokon







Első sor (Édesapám egy idő után kitekeredett nyakkal mondta, hogy ezt még megbánom, hogy ide vettem jegyet, de hát mondtam neki, így jár, aki sokáig gondolkozik, mert szinte az utolsó pillanatban csak oda tudtam 6 jegyet egymás mellé venni ahova kaptam, nem oda, ahova szerettem volna)

Üres színpad, hangszerek mindenhol…. Hmm, 4 öreg fickó mit csinál ennyi mindennel? Kellemes volt a meglepetés, ahogy gyűltek a színpadon az emberek, de haladjunk sorban.

Nem sokat tudok a zenekarról, mert ők inkább a szüleimnek zenéltek, de azért ismerős volt pár dallam, s végül a zenekar tagjai sem voltak teljesen ismeretlenek. Horváth Charliet, azt gondolom nem kell bemutatnom a saját korosztályomnak sem. Karácsony Jánost már hallhattam az anyák napi Kovács Kati koncerten, de azért itt mutatta meg, hogy mit is tud igazán. Novai Gábor -aki szinte mindig mosolyog- a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar miatt ismerős számomra, míg restellem, de Várkonyi Mátyás neve eddig nem sokat mondott nekem, de ez után a koncert után nem fogom elfelejteni az ő nevét sem.

…és akkor feljöttek a fiúk a színpadra. 

Látszik, hogy az a generáció, akiknek ők zenéltek, még nem felejtették el, hogy kell egy zenekart ünnepelni. Hatalmas ováció, pedig még semmit nem csináltak, csak megjelentek. Szerintetek mi volt mikor a húrok közé csaptak, verték a billentyűket, és énekeltek hozzá? Aki ismer engem, a családomat, tudja, hogy Édesanyámnak pár éve volt egy balesete, ami miatt már nem úgy mozog mint előtte, s a saját biztonsága érdekében, most is magával hozta a botját, s mikor már széttapsolta mellettem a tenyerét, a botját verte a földhöz, úgy élvezte az előadást.

Vendégeket is hoztak. A három tagú Makroled vokált, köztük Várkonyi Mátyás lányával, a Mörk zenekart, melyben Novai Gábor fia zenél, és -a számomra legkedvesebb- Marót Vikit.

Fergeteges este volt. Közel 2 órán keresztül szólt a zene, az ének megállás nélkül. A Mörk zenekar végigkísérte a Generál 4 tagját. Charliet váltotta Marót Viki, majd ót a Mörk zenekar énekese Zentai Márk, 

aztán Charlie visszatért, s elénekelte a Könnyű álmot hozzon az éj című nagy sikerű számukat, majd a végére mindenki visszatért a színpadra, s még Várkonyi Mátyás is a mikrofon elé állt egy dal erejéig, s persze a közönség is megmutathatta, milyen jó kis kórus lenne belőlük.


Igen, ez pont olyan volt, mint amire számítottam. Vagy jobb? Még az is lehet J Örülök, hogy ott lehettem :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése