2015-12-08

Erőleves (marhahúsból)

3 féle fürjtojással
Gazdagon




Hozzávalók:

Marhahús (én most velős csontos lábszárat vettem, mert nagyon guszta volt a húspultban)
Zeller
Répa
Zöldség
Fokhagyma
Vöröshagyma Só, bors, ételízesítő
(Fürjtojás, reszelt sajt)

A hozzávalóknál itt sem írtam pontos mennyiséget, hiszen nem ugyanazt szeretjük. Én sok répával szeretem, sokat teszek bele, kevés zöldséggel, keveset teszek bele. A főtt vöröshagymára nem nagyon szokott jelentkező lenni, így abból csak az íze miatt egy kisebb fejet használok. A fokhagyma szétfő ha az elején tesszük bele. Mivel megfőve ezt sem túl kapós, az elején dobok bele pár gerezdet.

Az elkészítés nagyon egyszerű. A marhahusit feltesszük főni a sóval, borssal, hagymákkal ételízesítővel kisebb lángos, a habot folyamatosan leszedjük főzés közben a tetejéről, hogy a végén szép, tiszta levet kapjunk. Én akkor szoktam a számomra finom zöldségeket beledobni, mikor már majdnem puha a hús. Így a zöldségek nem főnek szét, de az ízük átjár mindent.

Az erőlevest többféleképp tálalom.

1.) Csak a levét reszelt sajttal és fürjtojással. Nagy szerencsém volt most, mert nem csak nyers, de füstölt és füstölt olajban pácolt tojáskákhoz is hozzájutottam. Isteni.



2.) Kis lé, kis hús, kis zöldség, kis husi, kis sajt, kis tojás.


3.) A levesből minden kerül a tányérba tojásokkal, de a sajt kimarad.




Jó étvégyat!

Ha kérdésed van, kérdezz bátran.
Ha elkészítetted, írd meg hogy sikerült.

Jó főzőcskézést!


Marcsika


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése