Mostanában utam többször vitt Kunszentmárton felé, ahol dolgom végeztével felhívtam Pista komám, hogy Pistám, végeztem, de nincs időm most sem, hogy meglátogassalak, de mesélj, mi van veled? A legutóbbi ilyen beszélgetés alkalmával Pistám, aki a helyi szódás fia, s ő maga is (szik)vízben gondolkozik a jövőt illetően, elmesélte, hogy nyílt nem túl régen egy étterem Békésszentandráson, s oda is szokott vinni vizet, s milyen jó hely. Na, gondoltam, biztos ki fogom próbálni, s úgy lett összehozva ez a hétfői kirándulás, hogy minden útba essen, még ez is. Hazafelé megkerestem a neten a helyet, s felhívtam őket. A tulajdonos vette fel, s mondta, az idő tájt már nem kell már asztalt foglalni, menjünk nyugodtan.
Meg is érkeztünk. Két pincér sürgött-forgott, láthatólag a szokásosnál nagyobb volt az éhes vendégsereglet. Mondták is, hogy lehet vacsorázni, csak várni kell. Várni mindenhol kell, így hát leültünk. A bejáratnál kaptunk helyet, innen legalább jól be lehetett látni mindent.
Vártunk, vártunk, aztán gondoltam megnézem a kemence túloldalát is. A falakon mindenhol a vidéken töltött nyarakat idéző szerszámok, edények.
Aztán gyorsan visszapenderedtem a helyemre, nehogy rám szóljanak, hogy mit mászkálok itt fel alá, s ekkor láttam meg a asztal lábának oldalán egy pakli magyar kártyát. Ó, de rég zsugáztam már, gyorsan kivettem a helyéről, s már indult is a hatvanhat :-D
Igazi családi vállalkozás lehet ez, mert a nagy sürgölődésben azt hiszem a családtagok ugorhattak be segíteni, bár lehet tévedek, de nagyon tetszett, hogy mikor megérkeztünk úszott a hely, majd megjelent szerintem a család, s pikkpakk minden asztalnál ott termett valaki, aki felvette a rendelést, s onnantól már sínen is volt minden, de hát ünnepnap volt, ennyi igazán belefért. Nem rohantunk, csak a szemünk kopogott, de egy kis finom borocska és egy jó szörpöcske a kártya mellett elfeledtette az éhséget. Szörpöcske bizony, mert itt aztán nincs se coca se pepsi, csak szóda, meg víz, meg szörp, meg Márka.
Ja, bocsánat, cola van. Tikkadt Szöcske Kóla. Az ilyen:
Kártyázás közben egyszer csak hallom, hogy csörög a telefonom, ránézek, egy számot ír ki, ami kicsit ismerős volt, s látom, hogy a tulajdonosnak vélt férfi telefonálni kezdett. Szóltam neki, hogy ha ő hív, akkor itt vagyunk. Igen, ő hívott vissza, mert mikor beszéltünk, épp a temetőben voltak még, s nem igazán értettem, hogy mennyien megyünk, s érdeklődött volna, hogy merre járunk, mire is számítson akkor. Ezért szeretem az ilyen családias helyeket, mert hol hívnak vissza egy vadidegent miután letelt a megérkezésig kalkulált idő, hogy akkor merre jársz már, és hányan is lesztek? 5*
Aztán megérkezett a vacsora is. A csülök volt az enyém :-D Nagyon finom ropogós volt a bőre. A végére még tormát is kaptam. Legközelebb viszek magammal almás tormát, mert nekem azzal az igazi, de majd betetetem a hűtőbe, s akkor mindig lesz, mert ha csülköt akarsz enni, akkor azt mondom, itt finomat kapsz. A másik étel a Fogadós kedvence, amit megkóstoltam, de nekem szikrát szórt a szemem attól is, hogy egy szem krumplit belemártottam a szaftba, olyan csípős volt. Eszem én már a csípősebb ételeket, de ez, ááááá, ehhez még fel kell nőni.
A tulajdonos utólagos engedelmével közzéteszem a gondolatait:
Most már nyugodtan készítettem pár fotót,
mert hát mi baj lehet, mikor tele a has? Semmi, ugye? Nézz fel a plafonra is,
a kemence tetejét se hagyd ki,
s a falon a nagyanyám kamrájára emlékeztető polcot se, de tudod mit,
Jó étvágyat!
Bodor Marcsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése