2017-01-23

A konyha - étkező - előszoba

Huhh, már régen jelentkeztem az apartmannal kapcsolatban. Lassan már 3 hete, hogy várom az adószámom, hogy végre elindulhasson a szálláshely szolgáltatás projekt, de addig is még mindig van mit csinálgatni, és folynak az utolsó simítások. Tudod, én úgy vagyok vele, hogy szeretném,ha minden olyan lenne, amiben én magam is maximálisan jól érzem magam, mert azt gondolom, az másnak is jó lesz. 

Hát akkor lássuk mi változott a konyha-étkező-előszobában. Ilyen most a konyha-étkező rész a nappaliból nézve.

 Mivel a nappali bútorzata teljesen kicserélődött és egy gyermeksarok is kialakításra került, ez megváltoztatta a mellette lévő konyha-étkező kinézetét is. A kanapé eltűnt, már nem takarta el a terítővel eltitkolt asztalt, s jobbnak láttam helyette egy csinosabb darab beszerzését, ami kicsit modernebbé varázsolta az étkező részt. A nagyobb bútordarabokban nem sok változás történt, de mégis más lett.


Sokat csinosodott a kietlen előszobának nevezhető helyiség is. Ahogy belépsz a lakásba, jobbra egy nagy üres rész volt a bejárati ajtó mögött, ami teljesen új külsőt kapott egy beépített szekrénnyel és előszobafallal. Így van hova akasztani a kabátokat, letenni a cipőket szép rendben, lepakolni a kulcsokat. 

Ilyen lett

Ilyen volt. 

A konyhaszekrényben már gyűlnek az edények, tányérok, poharak,


és a pulton is akad már vízforraló, mikrohullámú sütő, konyhai eszközök. 
Remélem hamarosan minden kész lesz, adószámot küldi a NAV, és téged is a vendégeim között üdvözölhetlek majd!

Szép napot!

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése