Gazdálkodj okosan

Gazdálkodni nagyon sok mindennel lehet és kell. Először mindenkinek a pénz jut az eszébe, de ott az idő és az energia, a lehetőségek... Ha jól bánsz velük, meghálálják.

 

Belevágok a pénzzel való gazdálkodásba. Ez elég jól megy, s ki tudja, lehet tudok adni pár jó tippet, s talán legalább lesz aki kicsit másképp lát majd.

Hogyan lehet jól gazdálkodni? Én kétféle módon spórolok. Az egyik, amikor félreteszem a pénzt, a másik, mikor nem költöm el, mert vagy átgondolom, hogy nincs is szükségem arra, amit meg szeretnék venni, vagy kevesebbet költök ugyanarra, mert olcsóbban is hozzá lehet jutni. Szerintem túl sokat költünk felesleges dolgokra, vagy bizonyos dolgokra többet, mint szükséges lenne. Még én magam is.

Az elsőre, hogy félretesszük a pénzünket, már általános iskolában kezdtek megtanítani. Voltak a kis iskolabélyegek, amiket gyűjtögettünk,

 vagy ott volt a persely, ami gyűjtőhelye volt a spórolt pénzeknek. Akinek volt zsebpénze, saját maga osztotta be azt, de én például ahogy cseperedtem, úgy kezdtem besegíteni otthon a lakatos munkákba édesapámnak, s hajlandó voltam még a deresedő hidegben is felkelni korán reggel, és csövekről törölgetni le a zúzmarát az udvaron, jobb időben a páracseppeket, aztán alapozni, festeni. Így lett először nőcis szövetkabátom, majd komódom amit el is hoztam magammal otthonról, hogy emlékeztessen mindig arra, hogy mindenért meg kell dolgozni, tehát megtanultam, hogyan kell megdolgozni a pénzért. Persze most jöhetsz azzal, hogy de neked erre nem volt lehetőséged. De valószínű lett volna más, ha igazán akartál volna valamit csinálni. Ne a kifogást keresd, a megoldást!

Aztán jöttek a középiskolát követő évek, amikor először dolgoztam iskola mellett, később fordult a kocka, s tanultam munka mellett. Pakoltam mosóport a Vegyiművekben, voltam pizzériában telefonos, jártam takarítani, nyáron kukoricát címereztem, de még a piacon is megtalálható voltam mint kofa, aki árulja a portékát... Van aki számára ez elképzelhetetlen, mert egy is elég vagy sok neki. Hát, megint csak azt tudom mondani, valamit valamiért. Nagymamám a kis nyugdíjából spórolgatott nekünk Ifjúsági takarékbetétben minden hónapban, amit én arra használtam, hogy kivettem belőle minden pénzem mikor Matáv részvényeket hoztak forgalomba, reggel felkeltem, elmentem a bankba, beálltam a sorba, s kivártam, hogy megvehessem amire futja. Akkoriban ez nagyon nagy szó volt nekem, főleg, hogy szépen meg is iramodtak a részvény árak felfelé, s gyarapodott a tőke, amiből később bankbetét lett. Nem születtem egy pénzes családba, de a szüleim szorgalmas, becsületes emberek, akiktől jó alapokat kaptam. Megtanultam tőlük szinte mindent az élethez. Azért szinte, mert változik, fejlődik a világ, természetes, hogy mindent nem tud átadni egy szülő a gyermekének, hisz sok mindenről még ő maga sem tud, mikor nevel az életre majd elindít azon, s persze nem vagyunk egyformák sem, de az alapok megvannak. Szinte hallom azokat, akik megint sopánkodnak, hogy neki ez sem jutott, azért nem tartanak ott, ahol szeretnének. Azt gondolom, hogy ők is valahol olvassák ezt. Valahol, egy számítógép vagy laptop előtt, vagy egy telefonról, tehát eljutottak oda, hogy azért van valamijük. Legyen akkor meg az is nekik, hogy értsék, hogy tanulni nem csak más kárán lehet, de lehet a jó dolgokból is amiket látunk magunk körül. Ha látod, hogy a másik mit csinál, hogy csinálja, lesd el tőle, s tegyél te is úgy. Ne a kifogást keresd, a megoldást!

Felnőttem. Nem vagyok egyszerű eset, de jó embernek gondolom magam, aki tud szeretni, gondoskodni, barát lenni, megérteni, küzdeni, harcolni, segíteni...de nem mindenkinek. Nehezen tanultam meg, hogy ki mit érdemel, s néha még túl naív vagyok, és túl közvetlen, de tudok távolságtartó is lenni, meg tudok nyílni de be is tudok zárkózni, nagyon sok mindenre képes vagyok mindenféle téren, és összességében elégedett vagyok az életemmel, hogy ilyen, de ezért meg is kellett dolgozni. Fontos számomra a biztonságérzet az élet minden területén, ezért próbálok jól gazdálkodni a lehetőségekkel, energiákkal, úgy könnyebb az idővel és a pénzzel is.

Nem vagyok az újévi fogadalmak híve, de az egyik évben megfogadtam, hogy minden hónapban veszek egy autónyeremény betétkönyvet. Most nem tudom, hogy megvan-e a 12, de azt hiszem kb igen. Még semmi, de majd legközelebb én nyerek.Csak pozitívan.

 Aztán pár évvel ezelőtt kaptam egy könyvet és egy jó tanácsot, hogy takarékoskodjak napról napra. Azóta minden nap félreteszek 200 forintot, s év végén ebből szoktam meglepni magam egy klassz ajándékkal. Csak gondolj bele. 200 forint/nap = 73.000.- az év végére.

 Idén már előajándékot kaptam a Jézuskától, ami a tévé lett az apartman nappalijában egy black friday-nek köszönhetően igen kedvező áron, pontosan két guriga 200 forintosért, ami 200 napnyi 200 forintnyi takarékoskodást jelent. Ha napi 200 forintot félre tudsz tenni a  hónap minden napján, a hónap végén már tudsz venni belőle egy autónyeremény betétkönyvet, vagy hosszabb távon nagyobb dolgokat.

Ott vannak még az olyan apróságok, mint például a falmatrica, amit láttam több mint 6 ezer forintért barkácsáruházban, és 800 forintért a Sárkány Centerben. Nem mindegy, ugye? Egyébként nagyon jó dolgokat lehet kapni a Sárkány Centerben, főleg isteni finom édességeket. Legalábbis ezt mondják :D Engem nem zavar az sem, hogy ott vegyek meg egy kabátot, vagy ingblúzt, mert sokszor ugyanazokat látom a butikokban is, csak drágábban.

De hogy miért is kezdtem be ebbe az írásba? Mert úgy érzem, hogy segíthetek, másrészről ha kiírok magamból valamit ami kicsit negatív, úgy érzem, hogy több száz, vagy akár ezer embernek mondom el, s ledobom magamról a terhét ezeknek a dolgoknak, és befejezem a rágódást, agyalást.

Amint már korábban írtam,egyre több az irigy ember. Irigyek mindenre, ami nekik nincs, vagy jobb mint az ő életükben.Vannak, akik igazából semmit nem tesznek azért, hogy nekik maguknak legyen, hiszen sokkal könnyebb lustának lenni és sopánkodni, van aki mindig okolni valakit vagy valamit, amiért neki nem úgy alakul az élete, ahogy szeretné vagy azoknak akiknek több van. Sajnos, néha még akiket barátainknak hiszünk, még őket is elveszíthetjük amiért nekünk több van, mert hát nekünk könnyű, pedig fogalmuk sincs sokszor a kívülállóknak, hogy aki tényleg megdolgozik azért amije van, annak mennyit kell tenni azért amit elér, milyen áldozatokat képes hozni. Itt tehát az energiával való gazdálkodásról beszéltem először, és arra gondolok, hogy ha a lustálkodásra, sopánkodásra, a bűnbak keresésére fordított energiát arra fordítanák ezek az emberek, hogy szorgoskodnak, lehetőséget keresnek a változásra, az életük jobbá tételére, és nem adnák fel, hanem kitartóan tennék amit kell, akkor már más színben látnák a világot ahogy szép lassan változna az életük.

Nagyon érdekes például, hogy a facebookon több mint 1000 ismerősöm van, akikről azt hittem, azért vannak, mert kedvelnek, szeretnek, érdekli őket mi van velem, vagy legalábbis nem táplálnak negatív érzéseket irányomba, aztán próbálkoztam itt pár dologgal, mint például ezzel a bloggal, de nem nagyon találtam  a várt érdeklődésre az ismerőseim között. Küldtem én ki meghívókat, hogy kedveljék oldalam, de arányaiban nem azt az eredményt hozta amit reméltem, bár igen kellemesen csalódtam többen közülük, mert olyanoktól kaptam pozitív visszajelzéseket, akikről nem is gondoltam volna, hogy olvasnak, nem beszélve azokról, akik teljesen ismeretlenként találtak rá valamilyen módon oldalamra. Itt is azt kellett konstatálnom több esetben, hogy az energiájukat inkább fordítják az emberek a negatív dolgokra, mint pl az olyan epés megjegyzésekre, hogy de ráérsz. Jelzem, nem, annyira nem érek rá, de az a céljaim, álmaim érdekében akár az éjszakákat is hajlandó voltam feláldozni, főleg, ha csak akkor maradt időm valamit megcsinálni.

Aztán következett még pár ötlet és azok megvalósítása, mint például a legutolsó, a Riadorma Apartman. Hát mit is mondhatnék? Van aki több éves barátság után - vagy ezek után nem is tudom minek nevezzem ezt a barátságnak hitt valamit - már egy ideje nem válaszol mióta tudomást szerzett erről a projektemről. Hmm. Sajnálom, hogy így alakult, agyaltam ezen sokat, de igazából rá kellett jönnöm, hogy nem tehetek semmit. Ez nem az én döntésem volt. Korábban mindenkinek meg akartam felelni, azt akartam, hogy mindenki szeressen, kedveljen....de már nem. Egyrészt képtelenség, másrészt meg minek? Maradjunk annyiban, se időm, se energiám az ilyen emberekre, pláne ha így állnak hozzám. Ha neki ennyit jelentett valamit, legyen ahogy szeretné.

Én tiszta szívemből kívánom, hogy mindenki olyan életet élhessen, amilyet szeretne, hogy meglegyen mindene amit szeretne, de ne feledjétek, van, akinek ezért többet kell tennie, van akinek kevesebbet, van akinek semmit. Ezt el kell fogadni, tenni mindenért ha kell, s nem a kifogást keresni, hanem a megoldást.

Bodor Marcsi