2016-08-16

Balatonfüred - Korona panzió

A balatoni kiruccanással kapcsolatban két dologról nem írtam. Az egyik a szállás, a másik a strand volt. Kezdjük a szállással. A Korona panzióba foglaltak szállást a lányok. Anitával csütörtökön időben elindultunk, s elsőnek érkeztünk, még mielőtt a külön autóval kerékpárok megérkeztek volna. A recepción egy nagyon kedves fiatalember fogadott minket. 

Mi a 3 ágyas szobát választottuk, ahol esténként még Ibi volt a hálótársunk. A szobában semmi extra, egy átlagosnak mondható apartman volt egy dupla és egy szimpla ágyas résszel. Klíma nincs, de hála éjszakánként esett és lehűlt a levegő, így ezzel nem volt probléma, de a nagy nyári melegben nem lehet túl kellemes, mert szúnyogháló csak az ablakon volt, de ez önmagában nem túl sok. 

Most nézem, hogy a honlapon van olyan, hogy klíma ár 1500 / nap, tehát kiegészíteném a fent leírtakat, hogy szerintem az első emeleten nincs klíma, vagyis én nem emlékszem, hogy lett volna a szobánkban.


 A fürdőszoba a célnak megfelelt. Az ajtón volt egy kiírás, hogy 3 naponta cserélnek törölközőt, de hála ez nem így volt, mert azért 3 ember, ha naponta 2x fürdik úgy, a kilépő azért egy ilyen kis zárt helyen nem tud megszikkadni.

 Na aztán a többi élményről. Miután kora este, ahogy visszaértünk a strandról, s megérkeztek a többiek, az első tusolásnál derült ki, hogy a tusoló gégecsöve a fejnél el lehetett törve, mert a víz körülbelül 1/3 része jutott el a fejen keresztül a testünkig, a többi visszafolyt a csövön. Egy kis koccintás után lekocogtam a recepcióra, hogy jelezzem a tusoló problémát, s hogy az itókához egy jó kis cigarettát elszívjak. Két olyan fejmosást kaptam az idős palitól a recepción, hogy csak pilláztam. Az egyiket azért, hogy most kell szólni, hogy gond van a tusolóval, mikor a tulajdonosok már elmentek? Háááát, ha most fürödtünk, akkor mikor szóltam volna? Ennél korábban nem tudott kiderülni, hogy gond van a tusolóval. A másik, hogy nem látom, hogy ki van írva, hogy csak a ház előtt lehet dohányozni, ne akarjak hamutálat kérni, és amit láttam az egyik teraszon, azt csak valaki odavitte,s majd jól elveszik onnan. Hát igen, nem láttam, s ha láttam volna, azt gondoltam volna nem kötelező annyira, mivel rajtam kívül mindenki a szoba előtt dohányzott szerintem, csak én ácsorogtam néha a ház előtt egy pohárral és egy cigarettával. Mondjuk mikor a másik szobában voltunk vendégségben, ott a szomszédoknál volt hamutál, s nem voltam rest használni. De olyan jól esik a szabadság alatt egy finom ital és egy kis füstölnivaló.  A lényeg, hogy a kóbor hamutál az úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna, azonnali volt az intézkedés, míg a másik ügy azért váratott magára.

Jelzem, másnapra sem gyógyult meg a gégecső mire visszaértünk a kerékpározásból, pedig reggel is jeleztük,hogy hátha akkor alkalmas szólni, s nap közben eljut az illetékeshez a kérés, de hát akkor meg még biztos korán volt, s délután ismét említettük kellett a problémát, pedig addigra már szerintem mindhárman szóltunk mindenkinek akit csak találtunk. Végül szerintem harmadnapra lett eredmény ebben a témában úgy, hogy még aznap is panaszkodtunk egy kicsit. Azért három nőnél, akik hajat mosnak (ketten hosszút), tusolnak reggel - este, így nem volt túl vidám a tisztálkodás. De ez a kis malőr ne tartson vissza senkit, mert azóta már rendben van a fürdőszoba, hisz végül elintéztük :-)

A reggeli rendben volt, elég széles volt a választék, mindenki talált kedvére valót minden reggel. 

Még ami előny volt, a mi szobánk melletti teraszon a szárító, ahova a strandtörölközőket, plédeket, mindent nagyon jól ki lehetett teregetni.

Arra tökéletes a hely, hogy megaludj, de a Balatonnál ennél több nem is kell, hisz nem azért megyünk oda, vagy bárhova, hogy a szálláson töltsük az időnket.

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése