2016-08-20

A kerékpár kötelező tartozékai

A balatoni kerékpározás után úgy érzem érdemes egy kicsit foglalkozni ezzel a sporttal.

Korábban már írtam a kerékpározással  kapcsolatos élményemről is egy kis szösszenetet, ahol a kerékpárosok elég figyelmetlenül közlekedtek, s még a felszerelésük sem feltétlenül volt megfelelő. Ennek akkor van igazán jelentősége, ha balesetet szenved az ember, s megüti a fejét, amit megvédhetne például egy sisak, ha lenne a fejen, de az sem mindegy,  hogy a fék hogy működik a bringádon, vagy a csengőd, amivel jelezheted az előtted haladónak, vagy például kerékpáros alagútban a szembe jövőnek, hogy érkezel majd. 

Először foglalkozzunk a kerékpárral, mert ha az kifogástalan állapotban van a megfelelő tartozékokkal, akkor az már fél siker. 


A kerékpár kötelező tartozékai:
  • Könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés, amely nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését.
  • Egymástól független első és hátsó fék, melyek száraz és nedves időben is hatásosak.
  • Csengőhangot adó hangjelző berendezés.
  • Előre fehér vagy kadmiumsárga, hátulra piros fényt adó - akár villogó - lámpa, melyek sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról láthatóak. A lámpák a kerékpároson elhelyezve is szabályosak.
  • Elől fehér, hátul 1 vagy 2 piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakúfényvisszaverő.
  • Legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű küllőprizma. A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is.

A kerékpárodat,s az ahhoz szükséges minden kiegészítőt a megfelelő szaküzletekben megvásárolhatod, s ha nem egy nagy áruházban teszed ezt, hanem egy kis üzletben, ott még fel is szerelik a megvásárolt kiegészítőket, átnézik kerékpárod állapotát, hogy biztonsággal közlekedhess, ha problémád van bármikor visszamehetsz tanácsot, segítséget kérni. Ilyen üzlet Szolnokon például a Sprint kerékpár bolt és szerviz a Szapáry út 2. szám alatt. Hosszú gondolkodás és nézelődés után végül én is itt vettem meg kerékpáromat. Ajánlom figyelmedbe. A facebookon  is megnézheted https://www.facebook.com/SprintKerekpar/?fref=ts

Jó kerekezést!

Bodor Marcsi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése