A bekötözött kezű szomszéd néni, egy szétharapott kis kutya aki belehalt a sérüléseibe, és egy buszmegállónyi bámészkodó ember.....

Dühöngök. Már megint dühöngök. Múlt hét óta, mióta megtörtént ez az eset, azóta gondolkozok, hogy megírjam-e, és hogy hogy fogalmazzam meg a kérdéseimet, a gondolataimat? Előre megjegyzem, a képeket a netről halásztam, csak illusztrációk.

Azt hiszem egy hete történt, amikor a szomszéd néni levitte sétálni az unokája kiskutyáját, aki ideiglenesen náluk volt megőrzésen. Korábban nem egyszer találkoztunk, mikor sétáltatta a blökit, vagy a lépcsőházban, mikor a gazdi kinn volt és előjött kíváncsiskodni, vagy mikor hazaértek, s még folyt a lakásba lépés előtt a lábtisztogatás. Szegény kis párának ez volt az utolsó sétája. Hétvégén találkoztam a szomszéd nénivel, akinek mindkét kezének 1-2 ujján és kézfején kötés, s megkérdeztem, hogy mi történt, mert csak annyit hallottam, hogy buszmegállótól a lépcsőház felé vezető járdán egyre nagyobb vérfoltok voltak, a bejárati ajtó előtt pedig már vértócsa. Elmesélte, hogy levitte sétálni a kutyust, s valahonnan előkeveredett egy hatalmas német juhász kutya, aki elkapta a csepp eb lágyékos részét, ami olyan kicsi volt, hogy nagy valószínűséggel át is harapta, s a riadt gazdi miközben segítségért kiáltott a tele buszmegállóban bámészkodó emberek felé, megpróbálta szétszedni a két kutyát, de egyedül mindhiába. Már a póráz végén lévő tokkal is próbálta ütni a támadó fejét, de semmit nem ért vele. Persze, hogy senki nem mozdult meg, hogy segítsen. Szegényke, ahogy mesélte, mondta is, hogy szerinte ha lett volna segítsége, akkor biztos szét tudták volna választani a kutyákat, és hogy ha más kért volna segítséget, ő biztos ment volna. Ez biztos így van, mert a szomszédasszony és a férje is nagyon segítőkészek. De most nem volt senki, aki megmozdult volna, hogy neki segítsen.

Miután véget ért a küzdelem, elvitték állatorvoshoz a kutyust, ahol azt mondták, hogy vérre van szüksége. Telefonáltak egy ismerősnek, akinek nagy testű kutyája volt, s már indultak volna a véradóért, mikor szólt az orvos, hogy már ne menjenek sehova, meghalt a kutya.

Még gyerek voltam, mikor a kiskutyánk megdöglött, mert hiába hívtunk állatorvost, azt mondta, nagy valószínűséggel megmérgezték. Rémlik még az érzés, hogy legszívesebben megkerestem volna aki ezt tette, hogy legalább egy nagyot odasózzak, hogy te nyomorult, miért tetted ezt ezzel az ártatlan kis kedvenccel? A szomszéd néni szomorkodik, mert nem csak elvesztette az őt mindig vidám vakkantással hazaváró kis kutyust, de az unokája az eset után, addig míg beszéltünk nem is jött erre, mert annyira megérintette ami történt, hogy látni sem akarta újra a helyszínt. Remélem azóta a mami kedvéért márt volt itt!

S most akkor a kérdések. Miért szédeleg egy ekkora gazdátlan kutya a városban? Nincs már olyan, hogy sintér? Mi van, ha egy kis gyereket támad meg? Ha van gazdája, akkor az hol volt? Manapság már boldog s boldogtalan kutyát tart, van ki felelősséggel, van ki azért, mert ez most olyan trendi. Trendi mi? Mikor lesz már trendi, hogy esze legyen mindenkinek, és segítsünk embertársainkon, ha tudunk? Valahol megértem a buszmegállóban állókat is, hiszen a szomszéd néni elmondása alapján akkora volt a farkaskutya, hogy lehet én sem mertem volna odamenni, mert féltem volna, de hogy senki, egy férfi, egy bátrabb ember, valaki ... ? Ugye érted, hogy ez nem csak néniről és a kutyáról szól?

Szóval dühöngök....Hova is tartunk ebben a nagy fejlődésben?

Marcsika