Egy héttel ezelőtt, még azon nevettem magamban, hogy mennyien lebetegedtek mostanában, mert az ostobák reggel még beöltöznek , aztán egy kis napsütés esetén már vetkőznek is, aztán megfáznak, mert kimelegedtek, vagy csak egyszerűen így már alulöltözöttek a csalóka napsugarak melegéhez. Persze, hogy beálltam én is a sorba. Na persze nem véletlenül. Hétfőn a szeles időben hiába sütött a nap, amikor a felhők mögé bújt egy picit, s a szél kicsit nagyobb erőre kapott, azért igen hideg volt ücsörögni a szabadban, de ha már így alakult, azért sem bánkódok, mert így most nyugodtan ehetek bármit és bármennyit, mert hát betegen az a legjobb, ha megadjuk a testnek és a léleknek is amire vágyik, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Tegnap pizzát rendeltem, de nem pont olyan volt mint amilyennek szerettem volna, ezért úgy gondoltam, ma esélyt adok egy másik pizzériának is, de mivel a kedvenc majonézem elfogyott itthon, bementem a Lidl-be vásárolni.
Leparkoltam, s ahogy mentem be a boltba, egy fiúcskával találkoztam az ajtóban. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én pénzt nem szívesen adok a kéregetőknek (hacsak meg nem mondja, hogy tényleg mire szeretné pl. igen, bevallom italra kérem), de ha az ételt elfogadja, az rendben van. A kis legény mondta is magától, mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy elfogadja némi harapnivalót is. Megkérdeztem mit szeretne? Péksüteményt. Gyorsan beszaladtam az üzletbe, megkerestem a majonézt, majd választottam 2 péksüteményt a fiúnak,s irány a pénztár. 2 kassza üzemelt, mindenkinél tele kocsik. Lógó (taknyos) orral beálltam az egyik sor végére, amikor az előttem álló nő hátrafordult, s megkérdezte, hogy csak ennyit vásároltam? Mondtam igen. Mire ő, hogy akkor cseréljünk. Óóóó, milyen kedves, ugye? Megköszöntem, s beálltam elé a kis motyómmal. Az előtte ( most már előttem) álló fiatal pár felpakolta a szalagra amiket vásároltak, s a leányzó (vagy mert ő maga is legalább olyan kedves mint a mögötte álló hölgy, vagy mert hallotta annak kedvességét) mondta a párjának, hogy engedjenek eléjük, így már ott is álltam a pénztárosnál. Még egyszer óóóó, milyen kedves ugye? Még egyszer köszönöm mindenkinek! Örültem, hogy így nem kell legalább fél órát állnom a sorban, mert már elég fáradt és nyűgös voltam. Igaz, még ki kellett várni egy elégedetlen vásárló reklamációját, aki a pénztáros nyakába zúdította az összes bánatát amiért nem jó rá a vásárolt ruhanemű (na itt elszégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy egy hülye napon előfordult már velem is, hogy olyan valakin sikerült levezetni a dühöm, haragom, bánatom... aki aztán végképp nem érdemelte meg. Pl. a bankos kisasszony, akitől ezúton is még egyszer elnézését kérek, bár ott is elmondtam neki, hogy ne haragudjon, nem vele van bajom, csak úgy mondom, mert már nagyon kikívánkozik, vagy a nap végén beesve az ajtón a kedvesnek, tőle is bocsánatot kérek. Gondolom ezekkel nem vagyok egyedül. Gondolkozz el ezeken te is) Nos végül sorra kerültem a pénztárnál, s mikor végeztem, még egy hangos köszönöm, majd végre jöhettem haza, s megrendelhettem a pizzát, vehettem egy jó kis gyógyfürdőt, hogy mihamarabb meggyógyuljak a legkevesebb gyógyszer szedése mellett. A fiúcska persze sehol nem volt mire kiértem. Nézelődtem egy ideig, aztán elindultam haza.
Itthon végre elmerülhettem a forró gyógynövényes fürdősóval illatosított vízben, majd egy kis sun breeze olaj a mellkasra s az orr alá, friss, finom pizza, forró kakaó és gyömbéres tea, na és persze egy puha meleg ágyikó, esetleg valami jó film, ha aludni nem tud az ember.
De amiért ez leírtam, elsősorban az volt, hogy szeretem ezt a várost. Ma azért bizonyítottak ismét az emberek, hogy igenis tudnak kedvesek és segítőkészek lenni, még akkor is, ha nem is tudnak róla, hogy ez a másiknak milyen sokat jelentett. Köszönöm! Szerintem ez Szolnok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése