2016-05-23

Földhivatal - bosszankodás és értetlenül nézés az ügyintézőkre...

2016. év május havának 23. napja van. 3 hónappal ezelőtt, február 22-én adtam le egy kérelmet a Földhivatalhoz, csatolva minden dokumentációt, ami 30 ezer forintocskába és 3 ezer illetékbélyegbe került, s már hoztam is magammal a következő kérelmet, amit tudtam, hogy még be kell juttatni. Másnap átutaltam 24.000.- forintot, hogy ugyan, a már beadott kérelemmel foglalkozzanak. Március 18-i keltezéssel határozatot küldenek, s felhívom a Földhivatalt, hogy tájékoztatást kérjek, hogy mi a teendő. Ügyintéző hölgy nem volt jó kedvében, s egyébként is, mit nem értek én, most akkor neki meg kell nézni a gépben ezt is, azt is, ahelyett, hogy bemennék, leülnék, aztán kivárnám a sorom. Miért? Nekem is akkor van a munkaidőm, mikor neki, s nem értem, miben különbözik telefonban elmondani nem személyesen, hogy a kérdéses rubrikákba mit írjak, és hogy küldjem be amit kérnek, mikor első körben elvették, s nem adták vissza? Gondolom abban, hogy akkor nem neki kell dolgozni, hanem az ügyfelesnek. Értetlenkedés kezdődik, leginkább részemről. Már hívtam a földmérőt, hogy adja elő a papírokat, mert azt mondák nála van, aki aztán hívta a Földhivatalt, hogy rajta keresem, ami nincs is nála.... Na, végül ő beszélt az ügy ügyintézőjével, aki türelemre intett mindenkit, mondván, hogy jön postán a többi papír is, amint jogerőre emelkedett a határozat. Ó én buta, erre nem gondoltam? Ez egy dolog, de a földhivatali telefont felvevő, ott dolgozó miért nem tudja ezt, hogy minek mi a menete? Aztán ahogy még sorban felmerültek a kérdések, hogy mit hogyan töltök ki, mit kell vinni, valahogy mindig ezt a hölgyet sikerült kifogni. Végül mikor már az ügy ügyintézőjével is beszéltem, még egyszer visszahívtam az általános ügyintéző hölgyet, s elmondtam, hogy akkor kinek mi a teendője, ha legközelebb érdeklődnének nála. 

Szépen lassan megérkezett postán minden, aláírva a kérelem, az összes rajz, mindenhol, ahol csak mondták, mindent lemásoltam, hogy minden eredetit vissza tudjak adni, amit előtte kiküldtek postán (mekkora értelem már, ugye? Bemész, leadod, pecsétet tesz rá, kiküldi neked, újra beviszed, újra leadod, aztán újra visszaküld majd belőle....), s ma, a hosszított nyitvatartási napon, gondoltam végre lesz időm, s bemegyek, leadok mindent, s végre az ügy elintézve. Megérkezek. 3 ablaknál 4 ügyintéző hölgy (az egyiknél, ahova épp kerültem, gondolom a fortélyokat leste el épp az egyik a másiktól, mert azt fel sem tételezem, hogy csak úgy odaült beszélgetni). Tehát 18,00-ig van ügyfélfogadás, beesek 17,40-kor, s mi lettem, gondolhatjátok, a véres rongy, akire "úgy" néznek. Egyedül voltam. Sorszámot húztam, leültem. Időztem egy ideig a sorszámhúzó gépnél mielőtt cselekedtem. Jól végigolvastam mindent, nehogy rossz helyre tépjek számot, s vártam, hátha valaki odakurjant, hogy miért is jöttem, mert igazából amit szerettem volna, az nem volt kiírva a gépen, mint opció, de volt ráragasztva egy papírdarab, hogy mit rejt magában az 1-es gomb az egyértelműen odaírtakon kívül, így nyomtam, téptem, mielőtt valaki megszólít, hogy segíthet-e, vagy menjek oda nyugodtan. Leültem, s vártam. Nem kellett sokáig várnom. Fura is lett volna, hisz lassan már vége volt a munkaidőnek. 

Hurrá, gondoltam magamban, végre, itt a vége. Á, dehogy. Mikor odaültem, hogy átadjak mindent, akkor kiderült, hogy nem úgy van az. Nem adhatom be a kérelmet, vagy hát beadhatom, de nem fognak csinálni semmit, csak levelet küldeni, hogy haszonélvezeti jog van azon a földdarabon, aminek az ügyében eljárok, s először egy másik kérelem kell + halotti anyakönyvi kivonat + 6.600.- forint (kíváncsi vagyok, mennyiért tették rá, ha ennyiért veszik le), aztán foglalkoznak a másik kérelemmel, amit még azért alá kellene itt is, ott is, ennek is, annak is, s persze amiről telefonban szó sem volt + 13.200.- , amiről persze volt szó.

Hát kérdem én, mikor betelefonáltam nem egyszer, nem kétszer, nem látta ezt, mikor nagy keservesen ránézett az ügyre, a földre, az adatokra, a mindenre? Mikor elment csekkért az ügyintéző, kérdeztem a másiktól, hogy hát hogy van ez kérem? Telefonálgatok mint az őrült, aztán mikor sikerül eljutni ügyintézni, akkor derül ki, hogy ááá, nem úgy van? Választ nem kaptam, csak nézett rám. Biztos fájt a torka, mint nekem múlt héten, mikor megfáztam, s nem nagyon beszéltem 1-2 napig senkivel. Nah, eljöttem, hívtam azt illetékeseket, hogy ebből ügyintézés nem lett, szóval még kell ez is, az is, aztán majd folyatjuk, addig pedig megpróbálom megérteni, miért megy itt ilyen nehezen az ügyintézés.

Én ezt tényleg nem értem.

BM - Biztos Megtudom - de lehet Bodor Mária is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése