2016-03-31

Cserkeszőlő - Kemencés Vendégház *****

Húsvét előtt kedden, barátnőmet felköszöntöttem névnapján, s megkérdeztem, szeretne-e valami programot, vagy hogyan ünnepeljük? Azt mondta, menjünk fürdőbe. Rendben. Nézzünk szállást. Semmi, semmi, semmi, ááá, végre, egy közös fürdőszobás, közös konyhás, közös mindenes szoba. Biztos? Nem azért, mert annyira kényes lennék, volt már penészes fürdőszobás, szutykos, koszos szállásunk is az utazások során, de most nem erre vágytam. Nem, inkább aludjunk rá egyet. S igen, jó volt a megérzés, másnap a bogarászás során találtam egy helyet, ami előző nap még valahol el volt bújva. Nagyon szimpatikus volt a fotók alapján, s a neve is. Kemencés Vendégház. Remek. Ez kell nekünk. Foglalás, szuper. 

Pénteken, épp a sonkafőzés és egyéb előkészületek közepette, mikor nyakig kulimász voltam, csörög a telefon. Visszahívtam, mikor kimosakodtam. Nem vette fel. Aztán megint hívott. Végül valahogy valaki elérte a másikat. A másnapi szállásadó volt, hogy mikor szeretnénk érkezni. Mondtam, dél körül, mert az volt a visszaigazoláson, hogy akkor lehet elfoglalni a szállást. Azt mondja erre az ember, hogy mehetünk nyugodtan hamarabb, rendben van a szoba, és vasárnap addig maradhatunk, ameddig csak szeretnénk, mert nincs bejelentkezett vendége, és mehetünk még fürdeni, ottmaradhat a cumónk, majd megyünk mikor gondoljuk. 

Én csak pilláztam. Mindenre számítottam csak erre nem. A mai világban, mikor az emberek egyre inkább eltávolodnak egymástól, nem is ismerjük egymást, csak élünk egymás mellett, s oly sok rosszat lehet hallani, sokszor egy ismerős, egy rokon sem méltatja az embert egy jó szóra, nemhogy egy idegen. S igen, ő ebből él, de azért előfordul, hogy a vendéglátásban, kereskedelemben dolgozók nem pont úgy beszélnek a másikkal, mint ahogy kellene, mert már belefáradtak, fásultak, bár ez igaz nagyon sok mindenkire. Szóval, ez a hívás nagyon meglepett, de nagyon jó érzés volt, hogy vannak még ilyen emberek. 

Másnap mikor megérkeztünk, csak értetlenül álltam, mert egy bájos kis házikóhoz vitt az utunk, amiben szépen berendezett szobák, fürdők, konyha, étkező, és nem értettem, hogy lehet, hogy csak mi foglaltunk ide szállást, mikor minden tele van, de szerintem az internet tréfája lehetett, mert becsszó, hogy kedden még én sem láttam ezt a helyet, csak szerdán, s szerintem sokan akkor már nem is próbálkoztak szálláskereséssel.

A házigazda nagyon kedves volt. Mire visszaértünk a fürdőből, a kemence begyújtva, barátságosan pattogott a tűz, szóval csak jókat tudok mondani, és bátran merem ajánlani bárkinek.








3 szoba található a házban, 2 szobában 2 db ágy van, az egyikben egy pótágy is volt, a harmadik szoba egy franciaágyas szoba. Minden szobához saját fürdőszoba tartozik. 



A konyha igen jól felszerelt, legalábbis pezsgős pohár az van :-D







Épül a nyári kemence és bográcsozó


3.500.- forint volt fejenként a szállás egy éjszakára + 400.- forint IFA

Érezzétek jól magatokat!

Marcsi

Ui.: apró kis szösszenet, hogy milyen bénák voltunk. Gondoltuk, ha már úgyis csak ketten leszünk, bezárjuk a bejárati ajtót, kulcsot benne hagyjuk a zárban, szoba ajtó nyitva maradhat, még a telefont is lenémítottam valamiért, s hajnal 1/2 1-kor arra ébredtem, hogy az ablakon kopog a házigazda, hogy Mária, Mária.. :-D Mint kiderült, valamikor még érkezett egy hívása, hogy érkezik még 2 vendég, csak arra nem számított, hogy ilyen későn, s hogy a házba nem fognak tudni bejutni :-D, de nagyon kedves volt mindenki, egy rossz szót nem hallottam volna, hogy hogy lehettünk ilyen makik. Tényleg, csak ajánlani tudom mindenkinek a helyet :-)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Mária!

    Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést! :)
    Ugyan még nem voltam lent, de ismerem a házigazdát, a lányával nagyon jó barátnők vagyunk. - majd idén remélhetőleg már jut arra is idő, hogy lemenjünk közösen :) -
    Köszönöm ezt a kedves írást! Vannak még jó emberek a világban, akik odafigyelnek a másikra, csak egyre ritkábbak. :)

    Üdvözlettel: Bori

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bori!

    Én köszönöm! :-)

    VálaszTörlés