2016-01-06

Első házasok családi kedvezménye

Januárban a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is akad feladata mind az előző, mind az adott adóévvel kapcsolatban. Nézzük, mire is figyeljen elsősorban a munkavállaló? 

Ne feledjétek el időben leadni a nyilatkozatokat! Miről? Nézzük, mik a legjellemzőbbek:

III. rész.

3.) Első házasok családi kedvezménye nyilatkozat

2016. január 1-jétől az adókulcs 16%-ról 15%-ra csökkenése miatt változott, vagyis igazából nem változott. Eddig 31.250.- forint után 16% azaz 5.000.- forint volt amennyivel többet vihetett haza aki jogosult volt erre a kedvezményre, ettől az évtől pedig 33.335.- forint után 15% azaz szintén 5.000.- forinttal lehet többet költeni annak, aki jogosult a kedvezményre, szóval nehogy azt higgyétek, hogy  azért, mert az érvényesíthető kedvezmény nő, az azt jelenti, hogy csörgő forint is több lesz. Dehogy.

Igazából sosem értettem sem a családi kedvezménynél, sem ennél, hogy mire jó az, hogy ennyi és ennyi után adunk az x % kedvezményt, ahelyett hogy azt mondanák, hogy 5.000.- és ez nem változik. Azért van, aki be tudnak ezzel húzni a csőbe.

Na, nézzük, erre mit ír a törvény?

1995. évi CXVII. törvény
a személyi jövedelemadóról
Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségéből kiindulva az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
.
.
.

Az első házasok kedvezménye422 
29/C. §   Az első házasok kedvezményét érvényesítő magánszemély az összevont adóalapját [29. §] az első házasok kedvezményével csökkenti. A kedvezmény a családi kedvezményt megelőző sorrendben érvényesíthető.

Ez azt jelenti, hogy addig érvényesítheted az első házasok kedvezményét, míg családi kedvezményre (hétfői irományom) jogosult nem leszel.

(2) Az első házasok kedvezményét az a házaspár érvényesítheti, amely esetében legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

Ez azt jelenti, hogy vedd el azt a lyányt, főleg ha te már voltál nős, és ő arra vágyik, hogy elvegyék J

 (3)  A házastársak által együttesen érvényesíthető kedvezmény jogosultsági hónaponként 33 335 forint.

Ketten együtt kapjátok a havi 5.000.- forintot, tehát fejenként 2.500.- forint. Hát ez tényleg nem a legjobb ösztönző a házasodásra. Ha szufficitesen akartok kijönni a buliból, akkor hivatali időben a hivatalban összeházasodtok 11-kor, egy kis ebéd, aztán lehet visszamenni dolgozni.

(4) Jogosultsági hónapként a házassági életközösség fennállása alatt a házasságkötést követő hónaptól (azt első jogosultsági hónapnak tekintve) legfeljebb 24 hónap vehető figyelembe, de az említett időtartamon belül utoljára az a hónap, amelyet követően a magánszemély magzatra vagy gyermekre (ide nem értve a nevelt gyermeket) tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá.

Hónap utolsó napján elég házasodni, s ha még nem akartok gyermeket, és igazából a házasság sem nektek való, akkor 2 év múlva akár el is válhattok. Ha addig elteszitek a kedvezményből összejött pénzt, ami 120.000.- forint, akkor ebből megünnepelhetitek akár egy hosszú hétvégével az elmúlt 2 év házasságot J

(5) A kedvezményt a házastársak - döntésük szerint - az összeg megosztásával közösen érvényesítik, ideértve azt az esetet is, ha a kedvezményt kizárólag egyikük veszi igénybe. A kedvezmény közös igénybevétele az adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban független attól, hogy az adóelőleg megállapításánál mely házastársnál történt annak figyelembevétele.

Sosem lehet tudni. Kérjétek közösen, így biztos nem lesz belőle enyém-tiéd civakodás, bármi is történne a jövőben. Akik jól ismernek, azok tudják (most már ti is), hogy nekem volt részem abban, hogy mennyi fűszer van a fiókban, annak mennyi is a fele…. Utólag mókás, anno csak pilláztam, hogy ilyen van?

(6) Az igénybevétel feltétele a házastársak - adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban közösen tett, egymás adóazonosító jelét is feltüntető - nyilatkozata, amely tartalmazza, hogy a kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy a kedvezmény összegének megosztására vonatkozó döntésüket.

Ezt ne felejtsétek el jövőre, mikor az adóbevallás esedékes lesz, vagy idén, mikor a tavalyit kell bevallani.

Miután megcsillogtattam remek humoromat is, felhívnám a figyelmeteket arra amit részben a tájékoztatóban is olvashattok, hogy nem csak ezt, de bármilyen hivatalos papírt, nyilatkozatot, kérelmet….mindig annyi példányban készítsetek el, hogy maradjon nálatok egy példány, amin a munkáltató, vagy bármilyen más hivatalos szerv igazolja, hogy ki mit vett át tőletek, mikor…

Itt a NAV tájékoztatója az általa közzétett nyilatkozathoz:


Tájékoztató
az első házasok kedvezményének érvényesítését kérő adóelőleg-nyilatkozathoz a 2016. évben
Tisztelt Adózó! Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója, kifizetője az Ön járandóságaiból az első házasok kedvezményének figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban töltse ki és adja át munkáltatójának, kifizetőjének. Mielőtt a nyilatkozatot leadná, a nyilatkozat II. Blokkját az Ön házastársának, a nyilatkozat IV. Blokkját pedig a házastársa munkáltatójának (kifizetőjének) is ki kell töltenie. Az adóelőleg-nyilatkozat nem kizárólag munkáltató számára adható, hanem olyan kifizető felé is, aki összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttat. Ilyennek kell tekinteni különösen a havi, heti bért, munkadíjat, tiszteletdíjat, személyes közreműködés ellenértékét, egyéb juttatást. Ilyen kifizetőnek minősül például az a megbízó, aki rendszeresen juttat megbízási szerződés alapján díjat a magánszemélynek. A személyi jövedelemadó törvény alkalmazásában munkáltatónak kell tekinteni azt, aki bért fizet ki, illetve a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tag tekintetében a társas vállalkozást. Bérnek minősül a munkabér, de az adóköteles társadalombiztosítási ellátás, például a gyermekgondozási díj is, így a nyilatkozat ilyen esetben is megtehető.
A munkáltató (a kifizető) a nyilatkozatban foglaltakat az adóéven belül az átadást követő kifizetéseknél veszi figyelembe. A nyilatkozat tartalmát érintő bármely változás esetén Ön köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni, melyet az I. Blokk jobb felső részén erre a célra szolgáló kockában (Módosított nyilatkozat) kell X-szel jelölnie. Abban az esetben, ha a továbbiakban nem kívánja az első házasok kedvezményének érvényesítését, akkor erre irányuló módosítását az 5. sorban kell jelölnie (erre sor kerülhet egyrészt azért, mert a jogosultságuk megszűnik – pl. családi kedvezményre válnak jogosulttá, vagy a házassági életközösség megszakad, másrészt amiatt, hogy ezentúl a kedvezmény teljes összegét a házastársa érvényesíti). Nem minősül módosított nyilatkozatnak az nyilatkozattétel, amelyet év közben az új munkáltatónál történő elhelyezkedéskor ad a magánszemély.
A nyilatkozat egyik példányát a munkáltatónak (kifizetőnek), másik példányát pedig Önnek kell az adóbevallás elkészítéséhez szükséges bizonylatokkal együtt az elévülési időn belül, azaz 5 évig megőriznie.
Az adóelőleg megállapítása során az első házasok kedvezményét a házastársak az összeg felosztásával közösen is igénybe vehetik. A jogosultaknak a nyilatkozatot mindenképpen közösen kell megtenniük.
Figyelmeztetés: Amennyiben Ön a nyilatkozattételkor fennálló körülmények ellenére az első házasok kedvezményének érvényesítését jogalap nélkül kéri, aminek következtében az adóbevallása alapján 10 ezer forintot meghaladó befizetési különbözet mutatkozik, a befizetési különbözet 12 százalékát különbözeti-bírságként kell megfizetnie.
Jogosultság az első házasok kedvezményére
Az első házasok kedvezményének érvényesítésére a házaspár akkor jogosult, ha 2014. december 31-ét követően került sor a házasságkötésre és legalább egyiküknek ez az első házassága. Mindez azt jelenti, hogy a házaspár azon tagja is jogosult e kedvezmény érvényesítésére, megosztására, akinek nem ez az első házassága.
Az első házasok kedvezménye – a családi kedvezményhez hasonlóan az Ön összevont adóalapját csökkenti. Abban az esetben, ha Ön e nyilatkozattal kéri az első házas kedvezmény érvényesítését, a kedvezmény az adóelőleg alapját – és ezért az adóévi jövedelmeiből fizetendő adóelőleg összegét is – csökkenti.
A jogosultak által együttesen érvényesíthető kedvezmény 2016. január 1-jétől jogosultági hónaponként 33 335 forint. Az első házasok kedvezménye a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta 5 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a házaspárok rendelkezésére.

Első jogosultsági hónapnak a házasságkötést követő hónapot kell tekinteni. A házassági életközösség fennállása alatt legfeljebb 24 hónapon keresztül érvényesíthető ezen a jogcímen kedvezmény. Ez a 24 hónapos jogosultsági idő megszakad, ha a házassági életközösség felbomlik, valamint, ha a magánszemély magzatra vagy gyermekre (ide nem értve a nevelt gyermeket) tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá. Nem zárja ki az első házasok kedvezményének érvényesítését, ha a házasság megkötésekor bármelyikük már jogosult családi kedvezményre. Ilyen esetben az első házasok kedvezménye a családi kedvezményt megelőzően érvényesíthető.

Az első házasok kedvezményére való jogosultság abban a hónapban szűnik meg, amelyikben a magánszemély magzatra vagy gyermekre (ide nem értve a nevelt gyermeket) tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá. A jogosultak tehát nem veszítik el az első házasok kedvezményét, ha a 24 hónapon belül nevelőszülőként válnak jogosulttá a családi kedvezmény érvényesítésére.

Példa: Adózók 2016. február 14-én házasságot kötnek, 2016. december 23-án a feleség betölti a várandósság 91. napját. Ebben az esetben először 2016. márciusában jogosultak a felek ezen címen kedvezményt érvényesíteni, míg utoljára 2016. novemberében csökkenthetik ilyen címen az adóalapjukat, mivel december hónapra már családi kedvezményre válnak jogosulttá. Esetükben az első házasok kedvezménye szempontjából az adóévben 9 jogosultsági hónapjuk lesz. Ekkor módosított nyilatkozat adásával (az 5. sorban) jelezniük kell a munkáltató felé, hogy decembertől nem kérik az első házas kedvezmény érvényesítését.
Az adóelőleg-nyilatkozat
Az I. Blokkhoz: Ön ebben a blokkban nyilatkozik munkáltatójának arról, hogy érvényesíteni kívánja az első házasok kedvezményét.
Az 1. pontban a házastárs nevét, adóazonosító jelét, valamint házasságkötésük idejét kell feltüntetnie.
A 2. ponthoz: Tekintettel arra, hogy az első házasok kedvezménye a házasságkötést követő hónaptól érvényesíthető 24 hónapon keresztül, de megszűnik a jogosultság abban az esetben, ha közben Önök magzatra vagy gyermekre tekintettel családi kedvezményre válnak jogosulttá, ezt a tényt jelezniük kell azon munkáltatójuk, kifizetőjük felé, akinek adóelőleg-nyilatkozatot adtak az első házas kedvezmény érvényesítésére, mivel ilyen címen kedvezmény tovább nem érvényesíthető.
A 3. pontban kérjük, jelölje az arra szolgáló kockában X-szel, hogy az első házasok kedvezményét egyedül, vagy házastársával közösen kívánja érvényesíteni.
A 4. pontban nyilatkoznia kell arról, hogy mikortól és milyen összegben kívánja érvényesíteni az első házasok kedvezményét. Itt kell jelölnie azt is, ha Ön már a házasság megkötésekor jogosult családi kedvezményre. Ilyen esetben ugyanis az első házasok kedvezményét kell elsősorban érvényesíteni, ezt követően vehető figyelembe a családi kedvezmény az adóelőleg levonásakor.
Az 5. pontban kell jeleznie, ha az eddigi nyilatkozatát akként módosítja, hogy a nyilatkozat hónapjától kezdődően nem kéri a továbbiakban az első házasok kedvezményének a munkáltatója általi figyelembe vételét. Ebben az esetben a nyilatkozat jobb felső sarkában az erre szolgáló helyen jelölnie kell X-szel, hogy módosított nyilatkozatot nyújt be.
A II. Blokkhoz:
Az első házasok kedvezményének érvényesítéséhez a házastársaknak közös nyilatkozatot kell tenniük még abban az esetben is, ha azt teljes egészében kizárólag egyikük érvényesíti. Ezeket a sorokat az Ön házastársának kell kitöltenie.
A 8. ponthoz: Amennyiben az Ön házastársa nyilatkozik arról, hogy nincs munkáltatója, valamint rendszeres bevételt juttató kifizető felé sem tett ilyen tartalmú adóelőleg-nyilatkozatot, úgy a IV. Blokkot nem kell kitölteni.
A III. Blokkhoz: Ezt az Ön munkáltatójának, kifizetőjének kell kitöltenie.
A IV. Blokkhoz: Ezt az Ön házastársának munkáltatója (kifizetője) tölti ki. Ezzel a munkáltató kötelezi magát, hogy ha tőle az Ön házastársa a saját nyilatkozatában az első házasok kedvezményének érvényesítését kéri, azt legfeljebb a 33 335 forint és a jelen Nyilatkozat I. Blokkjában meghatározott összeg különbözetének mértékéig veszi figyelembe. E kötelezettség ellenőrizhetőségének érdekében a nyilatkozat másolatát az Ön házastársa munkáltatójának (kifizetőjének) is célszerű megőriznie. Ezt a nyilatkozatot az Ön házastársa munkáltatójának (kifizetőjének) abban az esetben is alá kell írnia, ha az első házasok kedvezményének teljes összegét Ön érvényesíti.

A nyilatkozatot és a tájékoztatót itt találjátok:



Remélem segítettem!

Üdvözlettel,


Marcsika

5 megjegyzés:

  1. Szia! Akkor is kérhető,ha valaki egyéni vállalkozó és KATA-s? Éva

    VálaszTörlés
  2. Szia! Akkor is kérhető,ha valaki KATA-s egyéni vállalkozó? Éva

    VálaszTörlés
  3. Szia Éva!

    Ha arra gondolsz, hogy főállású egyéni vállalkozó vagy, és a havonta fizetendő 50.000.- (vagy a választható magasabb összegű 75.000.-) forintos tételes KATA adódat szeretnéd csökkenteni, akkor sajnos nem tudod az első házasok családi kedvezményét igénybe venni, mert ez a személyi jövedelemadónál vehető figyelembe, ami egy másik adónem.

    Ha mégsem erre gondoltál a kérdésnél, akkor pontosítsunk :-)

    Köszönöm, hogy írtál!

    Remélem segítettem!

    Ps.: Idén össze kellene már hozni egy osztálytalálkozót

    VálaszTörlés
  4. Kedves Maria!
    Szeretnem megkerdezni, hogy az adobevallasban a 2015-os evre (mert nem tudtunk az elso hazasok kedvezmenyerol) igenyelhetem-e egy osszegben az elso hazasok kedvezmenyet (ugy mint a csaladi adokedvezmenyt)? Koszonettel: Illes Adrienn

    VálaszTörlés
  5. Szia Adrienn!

    Igen, ha jogosult voltál (vagy voltatok) rá, az adóbevallásodban kérheted (vagy kérhetitek megosztva) egy összegben a kedvezményt.

    További szép napot!

    Marcsi

    VálaszTörlés